20 Film, amelyket látnod kell 2012 -ben !

Elérkeztünk egy újabb év végéhez, mely nem fukarkodott blockbusterekben, váratlan sikerekben, valamint nagy csalódásokban, leszereplésekben. Hollywood lassan feléled a karácsonyi szezonból, és lassan beköszönt a nagy díjkiosztók időszaka, a filmkedvelők igazi karácsonya, mely csokorba foglalja 2011 filmes ízét és javát. A Palace4Picture azonban már előretekintett arra, miért lehet érdemes 2012-ben is felkeresni a mozikat, megvenni az óriás-popcornt, tövig rágni a körmünket, megszakadni a nevetéstől, esetleg rongyosra sírni a zsebkendőnket.

20. Rock of Ages

A Broadway 2008 óta turnéról turnéra sikert arató musicalje a Warner Brothers jóvoltából idén végre moziba kerül. Adam Shankman olyan sztárokat nyert meg a produkció kedvéért, akiket előtte nehezen asszociáltunk volna a hajrázós rockzenével; ilyen pl. Tom Cruise, Catherine Zeta-Jones, Alec Baldwin vagy Mary J. Blige, e tekintetben tehát olyan érzés önthet el minket, mint a Mamma Mia! után. A történet két fiatalról szól, akik Bourbon Room-ban dolgoznak, hogy közel kerüljenek zenés álmaik megvalósításához. A klub azonban nehézségekbe ütközik, mikor a polgármester felesége (Catherine Zeta-Jones) minden erejével azon van, hogy bezárja a helyet. A lokál tulaja (Alec Baldwin) és menedzsere (Russell Brand) egy utolsó erőfeszítést tesznek, hogy megmentsék a helyet, és meghívják Stacee Jaxx-t (Tom Cruise) és bandáját, hogy megmutassák, mi is az a rock. Def Leppard, Twisted Sister, Foreigner, Journey és Poison zenéje visszarepít minket a 80-as évek glam kultuszába, vagyis mindenkinek ajánlott, aki a rockot felkiáltójellel írja. Amerikai bemutató: június 1.

19. American Reunion

Egy generáció alapfilmjeivé váló első három rész, valamint a B-kategóriás spin-offok után elérkezett az osztálytalálkozó ideje: a szerencsétlen, szüzességüket mindenáron elveszteni igyekvő gimisek meglett harmincasokká váltak. A film posztere is a változást sugallja: Jim már ruhában feszít, Michelle cumisüvegre cserélte a fuvolát, Oznak feltűnően kevés a haja, valamint a pitét már nem „megtömték“, hanem megették. Jim és Michelle felelős szülőkké váltak, Stiffler bár nagymenő főnök lett, aki még mindig büszke playboy imidzsére. Az öregedés azonban nem gátolja meg az összegyűlt társakat, hogy ne bulizzanak még egy jót a régi szép idők emlékére. Aki a 90-es évek végén volt tinédzser, annak kötelező film. Amerikai bemutató: április 6.

18. Snow White and the Huntsman

Érthetetlenül sok Hófehérke-feldolgozás fut párhuzamosan egymás mellett Hollywoodban, melyek hallatán a sírban forognának (vagy forognak is) a Grimm-fivérek. Ami azonban biztosan említést érdemel, az a Snow White and the Huntsman. Az előzetes első ránézésre hasonlít a Red Riding Hood mondhatni „twilightosságára“, de azért nem kell elsőre leírnunk. Hogy miért is? Például az elképesztően gonosz Charlize Theron miatt, akinek minden tekintetétől kiráz minket a hideg; merüljön tejfürdőbe, vagy szívja ki az életet ártatlan lányokból, mindegyikben remekül mutat. Hófehérke szerepében a Twilight depressziós hősét játszó Kristen Stewart tündököl, akit a gonosz mostoha, az emberalakot felöltő Tükör tanácsát megfogadva, annak rendje és módja szerint meg akar ölni, de Hófehérkének sikerül meglógnia a halál elől. Ekkor béreli fel a királynő a vadászt (Chris Hemsworth), hogy hozza el neki Hófehérke örök életet biztosító szívét. A vadász azonban megkönyörül a lányon, és inkább magához fogadja, és megtanítja neki a harcművészet minden csínját-bínját. Ezután érkezik a képbe a mérgezett alma, a herceg életmentő csókja, valamint a nyolc (igen, nem hét, hanem nyolc) törpe megjelenése, hogy megvívják a harcot a királynő ellen. Meg kell hagyni, az első megjelent képek felettébb izgalmasak tűnnek, és Kristen Stewart sem fest rosszul állig páncélban. Amerikai bemutató: június 1.

17. Skyfall

2012 két okból is nagyon fontos lesz minden Bond-rajongó számára: idén lesz 50 éve, hogy Dr. No bemutatkozásával elkezdődött a Bond-mánia, és annak minden velejárója (Bond-lányok, Bond-autók stb.), és az MGM e mérföldkő elérésével egy egészéves ünnepsorozatra készül. Mi sem lehetne jobb mód az ünneplésre, mint egy vadiúj Bond-film. Daniel Craig az új rész kapcsán kijelentette, hogy az nem áll közvetlen összefüggésben a Casino Royal-lal, vagy A quantum csendjével. A film középpontjába James M-hez kötött hűsége kerül, akinek a múltbeli tettei a jelenben kisértenek újra. Közben az MI6 puszta léte is veszélybe kerül, így Jamesnek félre kell tennie a személyes érzéseit, hogy megakadályozza a veszélyt, aki az új részben Javier Bardem személyében testesül meg. M szerepében, immár sorozatban hetedszer, Judy Denchet láthatjuk, míg az elmaradhatatlan Bond-lányokat ezúttal Naomie Harris, valamint Bérénice Marlohe fogják megtestesíteni. Amerikai bemutató: november 9.

16. The Vow

Ha már valamennyiünknek elkopott volna A szerelmünk lapjai másolata, esetleg már kívülről fújnánk minden sorát, itt a jó hír: az idei Bálint-nap sem maradhat el kellő romantika nélkül. Paige (Rachel McAdams) és Leo (Channing Tatum), az ifjú házaspár egy téli autós enyelgés alatt balesetet szenved. Paige kómába kerül, és az összes emlékét elveszíti ami Leoval összeköti, sőt az utolsó dolog, amire emlékszik, az a régi párjával, Jeremyvel való jegyben járása. Az ex így felettébb megörül annak, hogy új esélyt kaphat Paigetől, és Leonak mindent meg kell tennie, hogy újra elnyerje Paige szerelmét. Amerikai bemutató: február 10.

15. The Dictator

A 2011-es arab tavasz nem hagyta reakció nélkül a paródia jelenkori legnagyobb fenegyereke, Sasha Baron Cohen figyelmét. Egy diktátort, ki az „életét adta azért, hogy a demokrácia be ne szivároghasson az országába, melyet oly szeretettel elnyomott“, egy kecskepásztor-dublőre helyettesít az amerikai útja során, hogy megtalálja az élet új értelmét. A film Szaddam Husszein valószinűleg szellemírt „legsikeresebb“ könyvéből, a Zabibah és a királyból merít (egy középkori király megment egy nőt az őt kínzó és megerőszakoló férje elől; a király Irakot, az erőszakoskodó férj pedig az Egyesült Államokat jelképezte), de számos elemében Moammar Kaddafit próbálja kifigurázni. A film első előzetese is erről árulkodik: a New Yorkba érkező diktátor megveszi Megan Foxot egy éjszakára, valamint látható egy futóverseny is, ahol a zsarnok is indul a mezőnyben, s ő maga indítja el a versenyt egy éles pisztollyal, lelőve mindenkit, aki nyomába ér. A filmet az a Larry Charles rendezte, aki már sikerre vitte Baron Cohen előző két vígjátékát, a Boratot és a Brünót, és olyan további színészek is felbukkannak, mint Ben Kingsley, Anna Faris és John C. Reilly. Amerikai bemutató: május 11.

14. Frankenweenie

Tim Burtont idén „rehabilitálja“ a Disney: a rövidfilm, amiért a direktort 1984-ben elbocsájtották, 2012-ben a filmstúdió egyik legígéretesebb, de minden bizonnyal legszívmelengetőbb animációs filmjének igérkezik. Victor, aki egy játék során szerencsétlenül elveszti a kutyáját, Sparkyt, nem nyugszik addig, amíg fel nem támasztja az ebet. Az iskolában tanultak alapján sikerül felélesztenie a legjobb barátját, de úgy dönt, hogy ördögi felfedezését inkább titokban tartja. A kutyát azonban hajtja a „vére“, és kiszökik rejtekéből, így az egész város megbizonyosodik róla, hogy lehetséges visszahozni valakit az élők közé, és különböző szörnyszülötteket saját célokra létrehozni. A film az 1931-es Frankenstein-hódolat enyhe paródiája, komikus és horrorisztikus elemekkel karöltve. Tim Burton olyan elöljáró színészeket hívott meg a remakebe, akikkel már korábban is sikeresen együttműködött, mint pl. Wynona Ryder, Martin Landau, Catherine O´Hara és Martin Short. Amerikai bemutató: október 5.

13. G.I.Joe Retaliation

Az első rész megosztott, de inkább negatív megítélése után kissé meglepő volt, miért állt elő a Hasbro a Paramount Pictures-szel karöltve a folytatás ötletével. Az első trailert látva már úgy gondolhatjuk, megérte: eltűntek a gagyi maszkok, a Joe-k már nem futkosnak robotruhában, valamint Dwayne Johnson és Bruce Willis szerepeltetése is sokat javíthat a filmen. A sztoriról: a Kobrák térnyerése tovább folytatódik, mely az USA elnöki székében tetőzik be (a filmben látható jelenet, mikor a Kobra zászlóit lebontják a Fehér Ház falairól, eléggé ütős). A Joe-k egy árulás következtében nem kívánatos személyekké válnak, ami természetesen nem válik az ínyükre, így semmit sem kímélve próbálják visszaállítani a rendet és elpusztítani Zartant, a Kobrák vezetőjét. Az új rész is tartalmaz B-filmes jeleneteket (nindzsák vertikális harcát a sziklákon, Sylvester Stallonét meghazudtoló módon), de Bruce Willis géppuskapuffogtatása egy befaroló El Camino-n, valamint Snake Eye és Sand Storm megismételt párbaja jó látnivalónak igérkezik. Amerikai bemutató: június 29.

12. Total Recall

Len Wiseman kezei közül 2 sci-fi is kikerül az idén: Az Underworld Awakening, melybe sikerült visszacsábítania Kate Backinsalet, valamint az emlékezetes Total Recall, azaz Az emlékmás feldolgozása. Mi több, úgy néz ki, Wiseman és Backinsale annyira megkedvelte a közös munkát, hogy Backinsale csatlakozott az utóbbi, 1990-es Verhoeven-féle űrsci-fi remakejéhez is. A további szereposztás sem lesz gyenge; Doug Quaid szerepében Colin Farrell próbálja meg felülmúlni Schwarzenegger két évtizeddel ezelőtti alakitását, de olyan további sztárokat is fellelhetünk, mint Jessica Biel, Bill Nighy, valamint Ethan Hawke. A rendező több interjúban is dicskedett a film fejleményeiről, valamint a történetről: a sztori a messzi jövőben játszódik, ahol Euramerica és Új-Shanghai küzd az egyeduralomért. Doug Quaid, egy egyszerű gyári munkás rémálmokkal küszködik, és felébred benne a gyanú, hogy régebben kém lehetett, akinek törölték a személyiségét és az összes emlékét, de nem tudja, vajon kinek az oldalán is állt. Az eredti filmhez képest a történet nem a Marson játszódik, viszont rengeteg elem, például a hárommellű prostituált is viszontlátható lesz. Amerikai bemutató: augusztus 3.

11. The Hunger Games

2012 sem marad mentes a serdülőkori regények adaptációjától. E tekintetben a legtöbbet ígérő feldolgozásnak a Hunger Games trilógiájának bemutató része igérkezik. A történet a jövőben játszódik, Észak-Amerika egykori államait egyesítő Panemben. Az ország 12 körzetre lett felosztva, azonban a központi Capitol állam elleni sikertelen lázadások után az államban minden évben kiválasztanak egy-egy, 12 és 18 év közötti fiút és lányt, akik a körzetüket képviselve élet-halál harcot vívnak egy televíziós játékban, a Hunger Gamesben. Az ifjú Katniss is így kerül be a Hunger Games világába, miután őt és a húgát elhurcolták a kiválasztás helyszínére. Mikor Katniss húgát, Primrose-t is kiválasztják, Katniss önként jelentkezik a megpróbáltatásra, hogy megvédje a húgát. Amerikai bemutató: március 23.

10. Madagascar 3

Az év egyik legjobb animációjának igérkező filmjében a négy állatkerti szökevény nem adja fel a reményt, hogy visszajussanak new york-i otthonukba: szökési tervük azonban balul sül el, és Monte Carloban kötnek ki, ahol egy kiégett cirkusz állatainak segítségével próbálnak elmenekülni az üldözőik elől. Egy Európát átölelő cirkuszi turné végén Londonban kötnek ki, ahol Alex, Marty, Melman és Gloria, Vaszilijjel a szibériai tigrissel, Giával, a jaguárral, valamint Stefanóval, az oroszlánfókával kiegészítve, visszakerülnek az állatkerti showbusiness világába, és felújítják a cirkuszok látványvilágát. Amerikai bemutató: június 8.

9. The Bourne Legacy

Robert Ludlum 2001-es halála után Eric van Lustbader vette át a Bourne-történet folytatását. A Bourne Legacy az első az új író által így elkészült hat (!) regénynek. A film középpontjában azonban már nem Jason Bourne és az életének visszaszerzése áll, hanem Aaron Cross (Jeremy Renner); a Treadstone által hasonlóan kiképzett black-ops ügynök. Edward Norton ismét a gonosz szerepében bukkan fel, de a régi gárda közül újra láthatjuk Joan Allent valamint Albert Finney-t. A sztori többségében megegyezik van Lustbader regényével, és inkább egy spin-off-ja, vagy egy melléktörténe az eredeti Bourne-trilógiának, mintsem a folytatása. Amerikai bemutató: augusztus 3.

8. The Avengers

2005-ben a Marvel meghozta talán egyik legfontosabb lépését, mikor a Merrill Lynch-től kapott támogatással belépett a filmiparba. A Vasember 2008-as sikerét látva egyértelművé vált, hogy hamarosan az összes bosszúállót a filmvásznon láthatjuk viszont, akiket az Avengers fog egyesíteni. Az eredeti terv 2011-ről szólt, de a megelőző filmek csúszásai miatt 2012 lett a végső dátum. A történet maga nem szolgáltat meghökkentő fordulatokkal, “csupán“ a jó és a gonosz harcáról a világért. A Marvel 2011-es, kissé csalódást okozó filmjeiből, melyeket tekintethettük az Avengers előköreinek, remélhetőleg sokat tanult a filmstúdió, bízzunk benne, hogy Thor, Amerika kapitány, Vasember és Hulk négyese kritikán felüli módon gyűri le Lokit, vagy bárki mást, aki Földünk ellen mert szegülni. Amerikai bemutató: május 4.

7. The Amazing Spider-Man

A Sony Pictures Entertainment ahelyett, hogy folytatta volna a Sam Raimi-féle Spider-Man adaptációt egy negyedik résszel, inkább a Christopher Nolan Batman-filmjeinél bevált újrakezdéshez nyúlt. Kérdéses lehet azonban, hogy csupán 5 évvel a megelőző trilógia (és 10 évvel az azt megnyitó rész) után mennyire lesz nagy érdeklődés a képregény rebootja iránt. A Sony mindenesetre megtesz mindent; Peter Parker szerepében Tobey Maguire-t Andrew Garfield váltja (A szociális háló), míg a női főszerepet Emma Stone (A segítség) kapta. Rhys Ifans szerepében egy új főgonosz, a Lizard is látható lesz a filmben. A történetet kitöltő rész nagyjából hasonló lesz az első részhez; Peter gyerekkorában elveszíti a szüleit, majd egy biológia laborban megcsípi egy radioaktív pók, és kezdetét veszi az iskolában kiközösített diák minden képzeletét felülmúló útja a szuperhős státusz felé. A film első posztere, valamint a készítők nyilatkozatai azt sugallják, hogy egy, az előző részekben eddig el nem mondott történetre, Pókember eddig nem ismert oldalára is fény kerül. Amerikai bemutató: július 3.

6. The Expendables 2

A 2010-es vérfürdő a filmvásznon bebizonyította, hogy még mindig nagy az igény a lírai szöveget mellőző, fegyverropogós akciófilmekre. Már az első rész sztártömkelege is rengeteg akciófilm-kedvelő igényét kielégítette, ám Chuck Norris, Jean-Claude van Damme és Liam Hemsworth avanzsálása, valamint Arnold Schwarzenegger és Bruce Willis nagyobb szerepvállalása egészen biztosan még elképesztőbb látványt hoz majd az akcióra éhezőknek. Nem láthatjuk azonban Toolt, azaz Mickey Rourke-ot, mivel van Damme és zsoldosai brutálisan meggyilkolták, amit Barney (Stallone) és bandája természetesen nem hagyhat következmények nélkül. A felrebesgetett hírek szerint egy régóta várt Stallone-van Damme ökölharcnak is szemtanúi lehetünk a film során. Nagy változás állt be a háttérmunkában is, mivel Stallone átengedte a rendezői széket a ConAir, valamint a Tomb Raider-filmek direktorának, Simon Westnek. Amerikai bemutató: augusztus 12.

5. Lincoln

Steven Spielberg az utóbbi évek passzivitása után újra lendületbe jött; a Tintin kalandjai, valamint a War Horse után egy újabb, monumentális filmje is készülőben van. A tizenhatodik, és egyben az egyik leghíresebb valaha élt amerikai elnök utolsó hónapjait dolgozza fel a rabszolgafelszabadítástól egészen a végzetes éjszakáig a Ford Theaterben, Doris Kearn Goodwin biográfiája, a Team of Rivals alapján. A film bizonyára nem marad kellemes emlék Liam Neeson számára, mivel eredetileg ő játszotta volna Lincoln szerepét, de azzal a kellemetlen indokkal kellett szembenéznie, hogy már túl öregnek találták a figura eljátszásához, ezért Daniel Day-Lewis lépett a helyére (aki talán még hasonlít is a meggyilkolt elnökre). A film 2012 decemberében kerül csak a mozikba, elkerülve az esetleges politikai kiaknázást az amerikai elnökválasztás előtt.

4. The Hobbit: The Unexpected Journey

Kilenc évvel minden idők egyik legsikeresebb trilógiája után Peter Jackson kész egy új, kétrészes lehelletet adni J.R.R. Tolkien fantáziavilágának. A gyűrűk urát megelőző történet középpontjában Zsákos Bilbó áll, aki azért küzd, hogy visszaszerezze a törpök királyságát, Erebort Smaugtól, a sárkánytól. Egy alkalommal Szürke Gandalf meglátogatja Bilbót otthonában, és beavatja egy térkép rejtélyébe, amellyel visszaszerezhetik a törpök elrabolt kincsét Smaugtól. Bilbó nem tud ellenállni a kihívásnak, és kezetét veszi a hobbitok útja Thorin, a legendás törp harcos vezetésével az orkok, óriáspókok, elfek és varázslók világán keresztül. A filmben újra találkozhatunk Legolasszal, Galadriellel, valamint Sauronnal és Gollammal is. A történet az első előzetes alapján nem tűnik annyira sötétnek és félelmetesnek, mint amilyen a trilógia volt, de a 12 törp mély éneke minden férfiből, vagy legalább minden rajongóból előhozza azt az érzést, mint amikor olyan csatába indul, ahonnan nem biztos, hogy visszatér. Amerikai bemutató: december 14.

3. Django Unchained

Quentin Tarantino nem azon rendezők közé tartozik, akit a legcsekélyebb mértékben is érdekelne a történelmi háttér vagy a realitás, amikor nekilát egy filmnek, viszont amihez hozzányúl, az felejthetetlen marad. Sokan emlékezhetünk, mennyire megosztotta a közvéleményt a Becstelen Brigantykkal, mivel egy Hitlert megölni készülő zsidó bérenccsapat egy kicsit sem volt mondható valósághűnek. Hasonló kétségek merültek fel akkor is, amikor Quentin előállt a Django Unchained ötletével, amely a kényszerített prostitúcióból és a 19. század rabszolgakereskedelméből merít. Tarantino eddigi sikereit alapul véve minen bizonnyal tele lesz az olyan elemekkel, melyeket újra és újra lélegzetvisszafojtva fogunk visszanézni. A színészi felállás is eléggé érdekesre (és felettéb izgalmasra) sikerült, mivel Jamie Foxx, Leonardo DiCaprio, Kurt Russell, Samuel L. Jackson, Sasha Baron Cohen vagy Christoph Waltz korábban jobbára különböző stílusú filmekben szerepelt. Amerikai bemutató: december 25.

2. Prometheus

Az emberiséget mindig foglalkoztatta a gondolat, vajon egyedül vagyunk-e a világűrben, s mi várhat ránk, ha sikerül elhagyni a Föld közelségét. Valami olyannal szolgálna, ami jobbá tenné az életünket, vagy netán felborítana mindent, amiben eddig hittünk, sőt akár el is pusztíthatja bolygónkat? Ridley Scott, aki a Nyolcadik utas a Halál, valamint a Szárnyas fejvadász révén már kétszer felforgatta a sci-fi világát, ezennel egy újabb nagy dobással készül. A rendezőt nem meglepően egyfolytában az Alien-filmekkel kapcsolatos párhuzamokkal faggatják, mivel a film témaköre kimondottan hasonlít a 80-as évek sikerfilm-sorozatára: egy tudóscsoport a világűr távoli részén próbálja megkeresni az emberiség eredetét, mely azonban könnyen a fajunk bukásába is kerülhet. Amerikai bemutató: június 8.

1. The Dark Knight Rises

Christopher Nolan lassan a beetetés nagymesterévé válik; minden filmjét hatalmas várakozás előzi meg már egy évvel a premier előtt, hála a keveset eláruló, de minden izgalmat magába foglaló előzeteseknek, kiszivárogtatott jeleneteknek és képeknek. A Batman-trilógia befejező részét is hasonló előzmények kisérték: rengeteg titkolózás a szerepekről (pl. hogy hogyan fest az amúgy sem nádszálvékony Tom Hardy 14 kiló izommal felpumpálva, vagy mennyire lesz autentikus Anne Hathaway mint a dögös Macskanő), a sztoriról, a meghökkentő elemekről, valamint a Nolan-filmekben sosem elhanyagolható pszichológiai háttérről. A titkolózás ellenére napvilágot látott az alaptörténet, miszerint Gotham City-t, melyet 8 év békés időszak után Bane, a fájdalmat nem érző hústorony igyekszik porrá rombolni, akivel annak a Batmannek kell szembe szállnia, aki a sokéves bújkálás miatt nincs éppen a toppon. A film ellenáll a jelenkor nagy 3D-divatjának, viszont több jelenetet láthatunk majd IMAX minőségben, mint A sötét lovagban. Amerikai bemutató: július 20.

 

Forrás : palace4picture, (k.a.)

Keresés