Vinnem kell a fiúknak gránátokat ! – mondja Pankaczy József (HA6VA), miközben összeszedi az útra szükséges holmikat. Nem kell megijedni, nem terrorista bevetésre készülünk: többtusa-versenyre indulunk a nosztalgiázó rádióamatőrökhöz.
 

Fotó: Németh András Péter

Figyelem, a tardosi sporttáborból keresnék valakit! – szól bele a mikrofonba Pankaczy úr, hogy felvegye a kapcsolatot a verseny helyszínével. Az Eger Városi Rádiós Klub oszlopos tagja, egykori elnöke szabadkozik a helyszűke miatt. Hajdan hatvanezren is hódoltak hazánkban a rádióamatőr sportnak, ma talán tizedannyian sem. A „régi motorosok” azonban kitartanak.

– Képzeljük el, hogy 1982-t írunk, nincs internet, mobiltelefon, a szüleim tíz éve várnak vezetékes telefonra. A rádiózás volt az egyetlen lehetőség, ami egy hozzám hasonló kissrác számára kitárta a világot. Rajongva ültem a rádiónál, egy csoda volt, hogy kis befektetéssel bármelyik kontinensen lehet barátom – meséli Balassa László (HA6IAR), miközben Szarvaskő felé robogunk. Hajdan az egri szakkörben adta le az első jeleket, ma villamosmérnök. A gyakorlott szem észreveszi házuk tetején a ma is használt antennát. A szabadság nem volt korlátlan, az éterfelügyelet szerint három dolog volt tilos, s az ma is: politizálni, káromkodni és kunyerálni. Ha nem volt diódád, nem kérhettél egy csehszlováktól… A rádióamatőröket komolyan vizsgáztatták: tesztelték őket angolból, és csaknem annyi műszaki ismerettel kellett bírniuk, mint egy kezdő villamosmérnöknek – sokan e szakmát is választották. Tolongtak a résztvevők a versenyeken is, a rádiós tájékozódási futáson, azaz a rókavadászaton éppúgy, mint a hat számból – rádiós adásból-vételből, hálóban történő forgalmazásból, gránáthajításból, tájfutásból és lövészetből – álló többtusán. Utóbbi erőpróbát nosztalgiából minden évben megrendezik, igaz, egyre korosabbak a résztvevők, az „ifjú utánpótlásnak” már a negyvenesek számítanak.

– A tájfutás mindig tartogatott meglepetéseket. Az egyik kislányt megkergette egy vaddisznó, ezért villámgyorsan beért a célba. Máskor egy leányzó oszladozó hullába botlott az erdőben – emlékszik vissza Pankaczy József. Akadtak vidámabb dolgok is, például nem egy házasság szövődött az éterben. Ha egy feleség féltékeny az időigényes hobbira, az könnyen kenyértöréshez vezethet. – Nőt ezret is találunk, de ilyen klubot biztosan nem – állítja Füredi Péter (HA5LC) vezetőbíró. Ő olyan szerencsés, hogy a második neje már megértő, lévén maga is sporttárs, sőt többszörös világbajnok. A hölgy – Lendvai Klára (HA5BA) – állítólag jobban morzézik lábbal, mint sok férfi kézzel…

Ha az ember csak annyit tud a rádiózásról, hogy a reggeli híreket meghallgathassa, mielőtt munkába indul, meglepődhet azon, milyen különleges és zárt világ a rádióamatőröké. Beszélgetőtársaim közül például többen arra a legbüszkébbek, hogy Husszein jordániai királlyal sikerült hajdan összeköttetést létesíteniük. A nosztalgiaversenyek szervezője és ötletgazdája, Provics Ferenc (HA8KW) világbajnok szintén azon megszállottak közé tartozik, akik képesek csak azért elutazni a rádióadójukkal egy távoli szigetre, hogy onnan „éteri” kapcsolatokat teremtsenek. Sok jelentős eseménynek, így például a londoni olimpiának is saját hívójele volt. Az egri klub pedig most a várostrom 460. évfordulójára bocsátott ki ilyet, hogy öregbítse a város hírnevét.

A fiúk a bemutatkozáskor automatikusan sorolják a maguk „titokzatos” szám- és betűkombinációját. A vérbeli amatőrnek ugyanis a hívójele legalább olyan fontos, mint a vezetékneve…

 

Forrás : Szabad Föld Online ( www.szabadfold.hu)

Szerző : Palágyi Edit

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének 15/2012. (XII. 29.) NMHH rendelete a nemzeti frekvenciafelosztás megállapításáról



A ma kihirdetett rendelet egy óra múlva lép életbe. Benne számunkra három újdonságot látok:

38343. oldalon a 7.0-7.2MHz sávott a H11 lábjegyzet egységesen elsődleges amatőr sávnak jelöli.

38353. oldalon megkaptuk az 500kHz széles 4m-es amatőr sávot 70.0-70.5MHz.

38364. oldalon a 70cm amatőr sáv 10MHz szélességű lett. A H11 magyar lábjegyzet szerint elsődlegesen AMATŐR sáv a 432-438 MHz sávrész. Másodlagos használatú Amatőr sávok a 430-432 MHz és a 438-440 MHz sávrészek.


Forrás:  HA-5-PT és HA-9-RR ( Bucsay István)

2/2013. (I. 7.) NMHH rendelet a polgári célra használható frekvenciasávok felhasználási szabályainak megállapításáról

 

Tegnap jelent meg a Magyar Közlöny 3-ik száma, benne a RAT: http://www.magyarkozlony.hu/pdf/15606
A változások megnézéséhez kattints a folytatásra. 


Folytatás ...

 

Forrás : HA-5-PT és Ha-9RR ( Bucsay István)

( http://www.ha5hrk.hu/e107/comment.php?comment.news.449)

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.

Keresés