Egyre bonyolultabbnak tűnik a devizahiteles ügyekkel kapcsolatos bírósági gyakorlat: múlt héten a Fővárosi Törvényszék első fokon az OTP Bank javára döntött, és indoklása a Pécsi Ítélőtábla szeptemberi és a Kúria júliusi ítéletével is ellentétes.
A jelek szerint tovább bonyolódik a devizahiteles ügyek bírósági megítélése. Múlt héten ugyanis a Fővárosi Törvényszék ismét az OTP Banknak kedvező ítéletet hozott, és első fokon minden tekintetben elutasította a devizahiteles felperesek keresetét – tudta meg a hvg.hu az OTP Banktól. A törvényszék indoklása nem csupán a közelmúltban a Pécsi Ítélőtábla által hasonló ügyben hozott ítéletével, de a Kúria úgynevezett árfolyamréssel kapcsolatos döntésével is ellentétes. A hvg.hu értesülése szerint a felperes ügyfél a döntés nyomán mintegy százezer forintos költséggel szembesül.
Jogszerűen járt el a bank...
A múlt héten hozott elsőfokú ítélet indoklásában a hvg.hu értesülése szerint a Fővárosi Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az OTP Bank devizahitel-szerződése minden körülményre kiterjedt, minden feltételt pontosan tartalmazott, a szerződési feltételek mindenben megfeleltek a jogszabályoknak. Az ítélet indoklása kitér arra is, hogy a bank a jogszabályoknak megfelelően módosította egyoldalúan a szerződést. Az egyoldalú szerződésmódosítási jog annak jogszabályi elismerése, hogy hosszabb távú szerződés ideje alatt szükség van olyan mechanizmusra, ami biztosítja azt, hogy szolgáltatás és ellenszolgáltatás valóban egyenértékű legyen, hogy az értékegyensúly fennmaradjon.
|
Az elmúlt időszakban a devizahitelesek több alkalommal is utcára vonultak Fotó: MTI/Soós Lajos |
Információink szerint a törvényszék úgy találta, a THM kiszámítása is megfelelő volt, abban a deviza vételi és eladási árfolyamok különbözete megfelelően kifejezésre jut. A bíróság elfogadta az alperes bank érvelését, amely szerint az árfolyamrés egy átváltási kulcs, amely nem minősülhet költségnek, de a THM-ben megjelenik, külön kimutatni nem kell. Nem tartotta ugyanakkor megalapozottnak a felperes érvelését, amely szerint a szerződési feltételek tisztességtelennek minősülnek.
A két fontos előzmény...
Mint ismert, a Pécsi Ítélőtábla szeptemberben másodfokon eljárva helyben hagyta az OTP Bank devizahiteles adósainak keresetét, és úgy döntött, teljes egészében érvénytelen a szerződésnek az a pontja, amely az OTP Bankot a hiteldíj egyoldalú megváltoztatására jogosítja fel. A bíróság döntése alapján a megtámadott feltétel a szerződésben nem él tovább. Nincs szó azonban a szerződés joghatásainak megsemmisítéséről, a szerződés a hibás feltétel kihagyásával, változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket, és teljesíthető a bíróság indoklása szerint. Az ügyben az OTP Bank várhatóan a Kúriához fordul majd.
| Léhmann György ügyei... |
|
Léhmann György siófoki ügyvéd 700 devizahiteles ügyben képvisel banki adósokat, változó eredménnyel. Az OTP Bank elleni pécsi győzelem után az ügyvéd azt nyilatkozta, „azt hiszem, összedöntöttem a devizahitel-szerződést”. Erről azonban nincs szó, ugyanis a szerződést a bíróság ítélete szerint az egyoldalú kamatemelésről szóló, hibásnak nyilvánított pont kihagyásával továbbra is teljesíteni kell. Az ügyvéd emellett sajtóértesülések szerint pert nyert a Raiffeisen Bank ellen is. Ugyanakkor Léhmann ügyei között szép számmal vannak vesztes perek is. A hvg.hu banki információi szerint a siófoki ügyvéd pervesztességével zárult például a Fővárosi Törvényszéken egy eljárás, amelyben a bíróság kimondta: a szerződés a 2006. márciusi jogszabályváltozás előtt került megkötésre, így a megtámadásra nyitva álló egyéves határidő eredménytelenül eltelt. Ebben az esetben is csaknem százezer forint perköltség és illeték megfizetésére kötelezte a bíróság a banki ügyfelet. Két további perben is döntés született. A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma megszüntetette az OTP Bank ellen indított pereket, az egyik esetben a felperes devizahiteles ügyfél kérte a per megszüntetését, a másik esetben pedig a felperest képviselő Léhmann György meghatalmazása nem volt megfelelő. |
A Kúria árfolyamréssel kapcsolatos ítélete szintén egy OTP Bank ellen indított ügyben született. A per lényegében arról a kérdésről szólt, hogy a devizahitelessel szemben a bank által érvényesített árfolyamrést költségnek kell tekinteni, vagy nem, és fel kellett-e tüntetni a devizahitel-szerződésben az úgynevezett teljes hiteldíjmutatóban (THM). Ezt az árfolyamrést az OTP devizahitel-szerződése tételesen nem tartalmazta, ezért a Fővárosi Törvényszék tavaly decemberben másodfokon semmisnek nyilvánította a teljes hitelszerződést.
A Kúria idén júliusban hozott ítéletében egyetértett a Fővárosi Törvényszék döntésével, mégis olyan kompromisszumos döntést hozott, amellyel kijavította a hibás devizahitel-szerződést, így az ismét hatályba léphetett. Az ügy azonban ezzel nem zárult le: az árfolyamrés feltüntetésének hiánya miatt a Kúria visszautalta az elsőfokú bírósághoz, hogy határozza meg mennyivel tartozik a bank az adósnak. Itt azonban egy újabb fordulat következett: a Pesti Központi Kerületi Bíróság nem a költségeket számolta ki, hanem ismét érvénytelennek nyilvánította a teljes hitelszerződést. A bíróság szóban kihirdetett véleménye szerint nem elég részletes a hiteldíj megváltoztathatóságának feltételrendszere.
|
A kormány a jogi bizonytalanságra hivatkozik... |
|
A kormány a devizahiteles ügyekkel kapcsolatos jogi bizonytalanságra hivatkozva halasztotta el a devizahitelesek helyzetének rendezését. Szeptemberben Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője november elsejéig adott határidőt a bankoknak arra, hogy rendezzék devizahiteles adósaik helyzetét. Ez a kormány szerint nem történt meg, pedig a Magyar Bankszövetség sajtóértesülések szerint olyan javaslatot is letett az asztalra, mely szerint 20 százalékkal csökkentek volna az adósok törlesztőrészletei. Rogán Antal hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta, a Kúriának jogegységi döntést kellene hoznia a hitelesek ügyében. |
Forrás : www.hvg.hu
http://hvg.hu/gazdasag/20131105_Devizahiteles_perek_fokozodik_a_kaosz#rss