Letámadja a kispénzűeket a Toyota...



Nyolc új kompakt modellt mutat be 2015-re a feltörekvő piacokon a Toyota, hogy utolérjék a Volkswagen-csoportot és a General Motorst. A Toyota, amely tavaly veszítette el világelsőségét, ezzel a lépésével szeretné csökkenteni függőségét az olyan érett piacoktól, mint az észak-amerikai, japán és európai. Ehelyett olyan területeken akar növekedést elérni, mint Kína, India, Brazília, ahol a VW, a GM és Hyundai átvették a vezetést.

A japán autógyár célja, hogy járműveinek felét a feltörekvő piacokon adja el 2015-re, szemben tavalyi 45 százalékkal.

Beleértve már a 2010 decemberében Indiában bemutatott Etios modellt, nyolc kompakt autót kínál majd az említett térségekben 2015-re a márka. 2013-ra a feltörekvő piacok termelési kapacitása 3,1 millió járműre nő majd, a 2010-es 2,4 millióról.

Nem szuperolcsó autókról van szó, csupán Toyota szintjén kedvezőbb áru modellekről, az autók induló ára 1 millió jen, azaz nagyjából 3 millió forint körül lehet, ami 1-1,5 millióval kedvezőbb, mint az Auris vagy a Corolla ára. Ehhez persze a helyi gyártás és a helyi beszállítók is kellenek, ami viszont a kutatás-fejlesztés javítását igényli a Toyota szerint.


A Toyota vezetője, Jukitosi Funo a program bejelentésekor kizárta annak a pletykának a megvalósulását, hogy az indiai piacra egy 1,5 millió forintos autót fejlesztenének 2016-ra. "Nem megyünk abba a szegmensbe, az nem a mi kategóriánk" - mondta. "Ott szeretnénk javítani a jelenlétünket, ahol versenyképesek lehetünk. Vannak más lehetőségek is abban az árkategóriában ügyfeleket szerezni, például a használt autók"

Az Etios 2,2 millió forintnak megfelelő összegbe kerül Indiába, nagyjából kétszer annyiba, mint a legnépszerűbb Maruti Suzuki.

 

Forrás : www.vezess.hu

Horror baleset Monacóban...



Monacóban a hétvégén a Forma-1 mellett más kategóriák versenyei is zajlanak, többek között a magyar pilótát, Kiss Pál Tamást is a mezőnyében tudó GP3 is.


Az F1 kisöccsének második, szombat délutáni futamán hajmeresztő baleset történt, az amerikai Conor Daly és az orosz Dimitrij Szuranovics csatája repüléssel végződött. A már korábban hátsó szárnyát veszítő orosz Marussia Manorja hiába volt nehezebben irányítható és lassabb, mint Daly Lotusa, a pilóta igen keményen, néha már sportszerűtlenül cikázva védekezett.

A cikázás végül az alagút kijáratánál "hozta meg gyümölcsét", Szuranovics a kelleténél eggyel többször váltott irányt, visszahúzódott a bebújni próbáló Daly elé, aki felszaladt a hátsó kerekére és egészen a drótkerítés tetején túl emelkedve repülte végig a féktávot.

A Heikki Kovalainen és Mark Webber 2010-es valenciai esetéhez hasonló mutatványban az egykori Ensign-, Tyrrell-, Theodore- és Williams-pilóta Derek Daly fia szerencsére nem sérült meg.

A remek pénteki dobogó utána a második futamon Kiss Pál Tamás a 9. lett.

 

Forrás : www.vezess.hu

Balatonfüreden rendezik idén a Mini Világtalálkozót (IMM).


A Mini Club Hungary 2010-ben elnyerte az International Mini Meeting, azaz a Mini Morrisok éves világtalálkozójának rendezését. Példátlan siker ez az 1989-ben alapított márkaklub történetében, de a magyar autóstalálkozók történetében is, ugyanis a Forma-1 Magyar Nagydíján felül nemcsak az év, hanem minden idők legnagyobb magyar autós összejöveteléről beszélünk.

A csütörtöktől vasárnapig tartó fesztiválra több mint 1200 Minit és több ezer embert várnak, a kisautók több mint fele péntek délutánig meg is érkezett. Az előzetes jelentkezéseket összesítve mindössze két olyan európai ország lesz, amely nem képviselteti magát „minissel" a Balatonfüredi Kempingben. Már élvezik a magyar találkozót máltai, bolgár, portugál, ukrán, dán, litván Mini-szerelmesek, természetesen a nagy minis nemzetek (az angolok, a németek, a lengyelek, az osztrákok) több száz járgánya mellett.

A négy nap során rendeznek szlalomversenyt, (200 autót magában foglaló) városi felvonulást, Minit formázó vízibiciklivel időmérő viadalt, szépségversenyt. A Nyugat-Európából érkezőket már egy Győrből induló rali várja, de szerveznek csopaki bortúrát, buszos kirándulást a fővárosba és Herendre, sőt, két magyar klubtag a polgári esküvőjét is a rendezvény idején tartja.

A kemping területén saját rádióállomás működik a Világtalálkozó alatt, a szombati, a látogatók számára is nyitott (az interneten előzetes regisztráció szükséges) napon pedig további meglepetések várhatóak.

 

Forrás : Hír24

F1: Maldonado tört-zúzott


hirdetés

A barcelonai győztes Pastor Maldonado valószínűleg minden esélyét eldobta, hogy hasonlóan szerepeljen Monacóban, miután a szombat délelőtti, utolsó szabadedzés végén "megkergült".


A venezuelai pár perccel a vége előtt előbb az alagút előtti kanyarban egyszerűen belekormányozta az autóját a normálisan haladó Sergio Perez Sauberébe, majd a következő körön összetörte a saját járgányát, amikor a Kaszinó téren érintőre vette a szalagkorlátot, majd a másik oldalon lévő falnak pattanva leszakította a bal hátsó kerekét. A Williamsre szerelés és esetleges sebességváltó-csere vár, ami öthelyes hátrasorolást hozhat, de a perez-incidens miatt büntethetik is Maldonadót.

Az edzésen egyébként a csapatok igyekeztek behozni a csütörtöki eső miatt elveszett időt, folyamatos volt a körözés, mindenki próbálgatta a szuperlágy gumikat. Maldonadón kívül is hibáztak, Vettel például egy ponton érintőre vette a szalagkorlátot, míg a Force Indiá-s Paul di Resta az alagút kijáratánál dobta el az autót a féktávon, a keresztbe fordult járgány orral vágódott a korlátnak.

Bár Maldonado balesete miatt az utolsó percek gyors körei elúsztak, nem lehet tudni, ki dobott volna még valami nagyot, azt le lehet szögezni, hogy Nico Rosberg elsősége alapján esélyes a Mercedes, a Ferrari pedig kimondottan erősnek tűnik, Fernando Alonso, sőt még láthatóan rákapcsoló Felipe Massa is az időmérő favoritjának számít.

Hogy végül kié lesz a Monacóban fél győzelemmel felérő pole? A 14 órakor kezdődő kvalifikáción kiderül.

 

Forrás : www.vezess.hu

F1: 37 milliárdos szerződés Hamiltonnak?



Míg Jenson Button helye legalább 2014 végéig biztos, Lewis Hamilton mclarenes szerződése 2012 végén lejár. Az idén még nyeretlen, de kimondottan összeszedetten versenyző angol és a csapat egyelőre hivatalosan nem tárgyal a folytatásról, de már megjelentek a hosszabbítást illető spekulációk.

A brit Guardian úgy tudja, hogy a McLaren nagyon szeretné megtartani a 2008-as bajnokot, így öt évre szóló, összesen 100 millió fontos (37 milliárd Ft) szerződést is ajánlana neki. Hamilton ezzel az évi 20 millió fontos alapbérrel Nagy-Britannia legjobban kereső sportolójává válna.

Míg a brit lap növekvő összegről ír, a svájci Blick épp ellenkezőleg, náluk úgy tudják, hogy a mclarenes egyelőre nem túl elégedett az elé tett ajánlattal, ugyanis a mostani, közel 15 millió fontos éves fizetését nagyjából felére, 8 millióra mérsékelnék az új szerződésben.

A Hamilton menedzselését is végző, globális celebeket futtató XIX Entertainment és a McLaren valamikor június végén, júliusban kezdheti meg a hivatalos tárgyalásokat.

A Forma-1-ben ma Fernando Alonsót tartják a legtöbbet kereső pilótának, a spanyol a különböző források eltérő adatai szerint valahol 25 és 35 millió euró (7,5-10,5 milliárd Ft) közötti összeget tehet zsebre idényenként.

 

Forrás : www.vezess.hu

Szerző : Baka Gábor

A vezető nélküli autóké a jövő




Nevadában a közelmúltban módosított jogszabályok megengedik, hogy a közutakat autonóm járművek vegyék igénybe, Kalifornia és Florida pedig hasonló jogszabály bevezetését tervezi. Ennek kapcsán Matt Bolduc, a dán székhelyű globális befektetési bank, a Saxo Bank részvénypiaci elemzője egy kissé más szemszögből is megvilágítja a sofőr nélküli járművek jövőjét.

 


Mint írja, bár a vezető nélküli kifejezés nem igazán pontos, mert a nevadai jogszabályok szerint valakinek kell ülnie a sofőrülésen és a vezető melletti ülésen is, de ettől függetlenül nyilvánvaló, hogy a technológia és a részlegesen vagy teljesen sofőr nélkül működő gépkocsi hihetetlen lehetőséget jelent.

A történet ott kezdődött, hogy a sofőr nélküli járművek 2007. évi DAPRA meghívásos versenyén többek között a Google is elindult saját fejlesztésű kocsijával, amit abban a reményben fejleszt, hogy a technológia bevetésével ki tudja majd küszöbölni a baleseti okok közül az emberi tényezőt. Az autó városi környezetben 96 kilométeres távot megtéve zökkenőmentesen futott be a célba.


Hogyan működik?

A Google autója érzékelők, kamerák és egyéb információforrások segítségével gyűjtött adatok alapján határozza meg helyzetét, a veszélyforrásokat, és ennek megfelelően halad.

 


A visszapillantó tükör mellé felszerelt kamera a közlekedési lámpákat és a mozgó tárgyakat keresi. A tetőn forgó érzékelő 60 méteres sugarú kört letapogatva háromdimenziós dinamikus térképet készít a környezetről. A bal hátsó kerékre ültetett érzékelő az oldalmozgásokat méri, és meghatározza a kocsi helyzetét a térképen. Az első és hátsó lökhárítóban elhelyezett három, ill. egy darab radar a különböző akadályokhoz viszonyított távolságot méri, és jelzi a rendszernek, ha fékezni kell.

A Google "Vegyes üzemű gépjármű átalakítása autonóm járművé" címen szabadalmaztatta megoldását az USA-ban. A szabadalom nemcsak azt a módszert védi, amelynek révén a sofőr ellenőrzése alatt tartja a járművet, hanem a radarok és érzékelők konkrét célra való használatát is.


Új típusú közlekedés jön

Az elemző szerint a vezető nélküli jármű forradalmasítani fogja társadalmunkat, de nem elsősorban a technológia folytán, hanem a technológia szociológiai következményei miatt. Járművek továbbra is lesznek és az emberek továbbra is használni fogják őket, de a társadalom és a kocsi közötti kölcsönhatás jellege jelentősen átalakul.

 


Képzeljük csak el, mi történik majd a taxivállalattal taxisofőr nélkül? De lépjünk még egy lépéssel tovább, és máris elébünk tárul a járda mellett közös használatra várakozó sofőr nélküli gépkocsik sora. Ezzel a módszerrel a gépkocsi a taxihoz hasonlóan tömegcikké alakul át, és az autós cégeknek másként kell majd megkülönböztetniük saját magukat. Ha a közös gépkocsi használatra épülő hálózat eléri a kritikus tömeget, senkinek nem kell majd saját gépkocsit vennie. El fog tűnni a közösségi közlekedés, azaz a busz és a vonat, valamint az egyéni közlekedés közötti különbség.

Tökéletesen logikus megoldást kínálna a sofőr nélküli autó egy olyan kis ország esetében például, mint Dánia, ahol gépkocsit fenntartani nagyon drága mulatság, és emiatt valamivel kevesebben vásárolnak saját autót.


A nagy biztonság árthat a biztosítóknak...

Ha valaki aggódna a biztonság miatt, nos a Google sofőr nélküli járműve rendkívül biztonságos. A Google-autó több mint 300 000 kilométert tett meg, és ezalatt mindössze egyetlen baleset történt, amelyet a sors iróniája folytán épp az a személy okozott, aki a kocsit vezette. Nevada állam köztisztviselőinek egyébként szemet szúrt, hogy a kocsira többen is rádudálnak, odafigyelnek, mert valóban betartja a közlekedés szabályait, az előírt sebességet, és valóban megáll a stoptáblánál. Azonnal el is képzelhetjük magunknak, mi lenne, ha varázsütésre eltűnnének a közlekedési balesetek, nem lenne szükség sem cascóra, sem biztosítóra, legalább is a jelen formában nem.

Nem lehetetlen, hogy a távoli jövőben vakok is autózzanak egyedül. Ehhez csak egy a Google-höz hasonló autonóm járműre és hangvezérlésre lesz szükségük.  


A technikai vállalatok haszna...

Képzeljük csak el, mekkora hasznot hozna a radart és infravörös érzékelőt gyártó cégeknek, ha 100 millió gépkocsihoz kellene ilyen alkatrészeket kifejleszteniük. A sofőr nélküli gépkocsik számítástechnikai igényeinek kiszolgálása hatalmas hasznot jelentene a chipet gyártó és tervező vállalatoknak, köztük az Intelnek és az ARM-nek is. Tudva, hogy az Intel egy-egy modern PC processzorért 200 és 600 dollár közötti összeget számít fel, és egy szerver processzor 2000 dollárnál is többe kerül, micsoda pénzforrást jelent, ha egyetlen gépkocsiba akár több chipet is be kell építeni!

A sofőr nélküli autó sok tekintetben megváltoztathatja életünket, de a különleges igényű, fantáziával megáldott befektetőknek egyértelmű lehetőséget kínál - írja cikkében Matt Bolduc, a Saxo Bank részvénypiaci elemzője. Lehet, hogy 10 év sem kell, és megindul a kocsik sorozatgyártása.

 

Forrás : www.vezess.hu

A motorosokon üthetik a legnagyobbat, viszont előre is le lehet vizsgáztatni majd a kocsikat.


A jelenlegi szabályok szerint, ha valaki nem várja meg autója, motorja műszaki érvényességének lejártát, és már jó előre bejelentkezik a vizsgára, elveszíti azt az időszakot, amennyivel előbb megy el. Ezt a gyakorlatot szünteti meg egy fejlesztési miniszteri rendelet, amely július 1-jén lép életbe.



Fotó: MTI / Balaton József

Így ha valaki a műszaki lejárta előtt legfeljebb 30 nappal elviszi a járművét időszakos vizsgára, akkor nem a vizsga napjától, hanem a forgalmi engedélyben bejegyzett dátumtól kell számítani a frissen megszerzett műszaki érvényességet - mondta az origónak a Magyar Autóklub főtitkárhelyettese.

Lovas Károly arra is felhívta a figyelmet, hogy ugyan még tart az egyeztetés, de a jelenlegi tervek szerint jelentős áremelkedésre készülhetünk. A személygépkocsik forgalomba helyezési és időszakos műszaki vizsgáztatásának díja 16 290 forintról 22 ezer forintra emelkedik. A segédmotoros kerékpár vizsgáztatása 3090 forintról 5 ezer forintra nőne, a motorkerékpároknál pedig a jelenlegi 4360 helyett 11 ezer forint lenne az új költség.

 

Forrás : Origo

Óriási pénzt remél az állam az e-útdíjból...



2013. július 1-jével vezetik be a 3,5 tonna megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművekre az elektronikus díjszedést Magyarországon - derül ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményéből. A tervek szerint az e-útdíj rendszerét a gyorsforgalmi és az országos közúthálózat főúti külterületi szakaszain alkalmazzák. A megtett úttal arányos, elektronikus útdíjrendszerhez a tehergépjárművek kötelezően csatlakoznak a 2013 nyarára tervezett induláskor.

 


A közlekedők egy fedélzeti eszköz beépítése után kapuk és megállítás nélkül haladhatnak a díjköteles szakaszokon. Úthasználatuk mértékét, jogosultságukat elektronikusan ellenőrzik.

Eleinte a személygépkocsik és autóbuszok a jelenlegi e-matricás rendszerben maradnak. E járművekkel önkéntesen lehet majd átállni legkorábban a bevezetés után fél évvel. Az eseti használók így jelentős megtakarítást érhetnek el az e-matricás díjakhoz képest. A rendszeresen nagy távolságra utazók pedig továbbra is élhetnek az átalánydíj nyújtotta előnyökkel.  

Az e-útdíj bevezetése után fél évvel kedvezményrendszer indul a gyakori használók számára. A kedvezmény mértéke az uniós szabályozással összhangban legfeljebb 13 százalék lehet.  

A minisztérium közleményében leszögezi, hogy az útfenntartás költségeit az utakat használók az igénybevétellel arányosan fedezik. A teherforgalom kiegyensúlyozottabb díjterhelése legalább részben ellentételezheti az országon áthaladó kamionok által okozott útállapotromlást és környezetszennyezést. Az e-útdíj bevezetése a vasút pályadíjak miatt fennálló versenyhátrányának mérséklését eredményezi. Általa nő az alacsonyabb fuvarozási költségű helyi, hazai áruk és szolgáltatások versenyképessége.

Az előzetes számítások és a nemzetközi tapasztalatok alapján a beruházás néhány éven belül megtérül. A becsülhető maximális díjbevétel az első évtizedben tízszeresen haladhatja meg a költségeket.

 

Forrás : www.vezess.hu

Feledékenyek az autósok...



Meglepő és elgondolkodtató eredménnyel szolgált a Genertel több ezer autós körében végzett felmérése: az év közben kötött kötelezővel rendelkező autósok harmada még mindig úgy véli, hogy kötelezőjének évfordulója december 31-én van.



A fenti eredmény egyrészt magyarázatot ad arra, hogy az évközi szerződők közül arányosan miért váltanak kevesebben, másrészt igazolja, hogy mekkora szerepe van az év végi kampánynak az ügyféltudatosság erősítésében.

"A biztosítók a törvényi előírásnak megfelelően a biztosítási évforduló előtt 50 nappal az évközi időszakban is kiküldik érintett ügyfeleiknek a következő évi díjról szóló tájékoztató levelet, amelyben megadják a szerződés évfordulóját és a bónuszbesorolást is - tájékoztat Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója. "Ez azonban önmagában kevés impulzus arra, hogy tudatosodjon: kizárólag ekkor van lehetőség a váltásra. Akik pedig az évforduló előtt legalább 30 nappal nem mondják fel a korábbi kötelezőjüket, egy évig a korábbi szerződésükben ragadnak."

Jelenleg az autósok közel 20 százalékát érinti az idén az évközi évfordulós váltás (nem számítva az év közben autót váltó, és ennek során új biztosítást kötő további néhány százaléknyi ügyfelet.) Az év végi váltók alig negyedéről beszélünk tehát, akiknek a váltási dátuma ráadásul az év más és más napjaira esik.

Mivel év közben nincs koncentrált időpont, nyilvánvaló, hogy ilyenkor a piaci szereplők és a média is jóval kevesebbet foglalkoznak a témával, mint az év végén. Mindez pedig érthetővé teszi azt is, hogy az említett felmérés során az érintett autósok 34 százaléka miért gondolta helytelenül azt, hogy neki is december 31-én van a fordulónapja.

Hogy biztosan ne csússzon le senki a határidőkről, már született megoldás: immár a lejárat előtt hónapokkal is megköthető a következő időszakra vonatkozó biztosítás. Ehhez ráadásul számos kedvezmény is kapcsolódhat.

Az idei évtől bevezetett baleseti adó 30 százalékkal növeli a biztosítás díját, miközben évközi kötelezők díjának átlaga eleve több ezer forinttal magasabb, mint az év végén kötött szerződéseké. Emiatt az évközi váltók zöme még mindig tud legalább 4-5 ezer forintnyi összeget spórolni, főleg akkor, ha időszaki kedvezményt is igénybe vesz.

 

Forrás : www.vezess.hu

Luxus a családnak? Volkswagen Caravelle használtteszt...

Évi 50 ezer kilométert hajtottak az eladásra kínált, ezért luxusautós ellátmányához képest olcsó Volkswagen Caravelle órájába. Speciális vevőt vár, de annak főnyeremény lehet.

Óriásinak tűnik, és voltaképp az is, de 1,9 méteres szélességével nem nagyobb, mint sok mai középkategóriás, így könnyű elférni vele a sávokban és még a parkolókban is

Óriásinak tűnik, és voltaképp az is, de 1,9 méteres szélességével nem nagyobb, mint sok mai középkategóriás, így könnyű elférni vele a sávokban és még a parkolókban is

Különlegesség, hogy a bal oldalra is rendeltek felárért tolóajtót, így sokkal kényelmesebb a ki-beszállás

Különlegesség, hogy a bal oldalra is rendeltek felárért tolóajtót, így sokkal kényelmesebb a ki-beszállás

Legendás, a furgonok és a személyszállító kisbuszok között egyaránt megkerülhetetlen név a Volkswagen Transporter, melynek személyszállító kivitelei Transporter Kombi, személyautósabb csomagolásban, teljes belső kárpitozással Caravelle, míg luxusautóként Multivan néven érhetők el. Ideális középútnak a Caravelle tűnik, hiszen már alapáron is egészen jól felszerelt, s temérdek extra is kapható hozzá. Tesztautónk , melyet a legutóbbi Passathoz hasonlóan az Autó Néró Rómainál leltünk, jól mutatja utóbbit: kitűnően felszerelt.

Jellegzetes Volkswagen-műszerfal elegendő rekesszel, joystick-váltóval és navigációval

Jellegzetes Volkswagen-műszerfal elegendő rekesszel, joystick-váltóval és navigációval

A teljes nevén Volkswagen Caravelle 2.5 TDI Comfortline Long esetében egyrészt különleges, hogy kétoldali tolóajtós, másrészt az is, hogy tolóajtói elektromosak, kulcsról, illetve műszerfalról vezérelhetők. Kárpitozása nem csak teljes, bőr is, légkondija háromzónás digitális, elöl mindkét oldal és hátul, a második sor is tudja állítani, hogy hány fok legyen az utastérben, melynek felfűtését télen a megállított autót is elő-, illetve utófűtő kiegészítő fűtés is segíti. A sofőr és az utasok életét derítő extrák bőven vannak még, de leginkább egy alapjellemzőt érdemes kiemelni: hosszú, azaz Long verzióról van szó! Kereken 40 centiméterrel nagyobb (3,4 m) a tengelytáv, mint alapkivitelben, s ugyanennyivel nagyobb a 4,89 méterről 5,29 méterre növelt hossz is.

Mindhárom sorban kényelmesen lehet ülni, ám az ülések méretei hátulról előrefelé nőnek, az első sorban már karfás, kényelmes, emelhető magasságú fotelekben lehet terpeszkedni Mindhárom sorban kényelmesen lehet ülni, ám az ülések méretei hátulról előrefelé nőnek, az első sorban már karfás, kényelmes, emelhető magasságú fotelekben lehet terpeszkedni Mindhárom sorban kényelmesen lehet ülni, ám az ülések méretei hátulról előrefelé nőnek, az első sorban már karfás, kényelmes, emelhető magasságú fotelekben lehet terpeszkedni

Mindhárom sorban kényelmesen lehet ülni, ám az ülések méretei hátulról előrefelé nőnek, az első sorban már karfás, kényelmes, emelhető magasságú fotelekben lehet terpeszkedni

Egyetlen ülés dönthető csak a beszállás könnyítéséhez, ám így is kényelmesen lehet hátrajutni

Egyetlen ülés dönthető csak a beszállás könnyítéséhez, ám így is kényelmesen lehet hátrajutni

A nyolc kényelmes ülés mögött így tisztességes méretű, alapesetben is mintegy 1 köbméteres, a hátsó üléssorok kiszerelésével ötszörös űrméretűre növelhető csomagtér utazik. Ha – például húsvéti nagyszülő-látogatáskor – akár két család is becuccolna hátra, biztosan nem lesz helyhiány, a Caravelle fara mindent elbír. Kiszerelt kerékkel akár a csomagtérbe is tehetők kerékpárok, ám azokhoz tartó a vonóhorogra is tehető, az is van ugyanis. A bőrüléses, gazdagon felszerelt Caravelle persze nem épp a tipikus családi autó. Bár nyilván lehetséges, hogy valaki épp azt látja meg benne, ám inkább tűnik nívós üzleti célú személyszállítónak. Ha például egy vállalat gyakorta kell kuncsaftjait, partnereit utaztassa, esetleg egy elegánsabb szálloda szeretné vendégeit például a reptérre hordani, akkor jó partnerre lelhet benne.

Digitális klímavezérlős, szellőzőrostélyos, olvasólámpás a hátsó mennyezet Digitális klímavezérlős, szellőzőrostélyos, olvasólámpás a hátsó mennyezet

Digitális klímavezérlős, szellőzőrostélyos, olvasólámpás a hátsó mennyezet

Vélhetően üzleti célra használták eddig is a hároméves, Franciaországból importált autót, ugyanis órájában privát használatban extrém magas, amúgy üzleti felhasználónál átlagos, évi 50 ezer kilométeres futásnak megfelelő 150 ezer kilométeres érték olvasható. Az utastér állapotán mindez alig látszik, mint azt az eladótól megtudtuk, ez az autó is tartós bérleti konstrukcióban volt Franciaországban kihelyezve egy céghez – azaz felügyelt, biztosan szervizelt példányról van szó.

Még a kritikus helyeken is minimálisak a kopások, hiába sokat futott, jó állapotú a Caravelle Még a kritikus helyeken is minimálisak a kopások, hiába sokat futott, jó állapotú a Caravelle Még a kritikus helyeken is minimálisak a kopások, hiába sokat futott, jó állapotú a Caravelle

Még a kritikus helyeken is minimálisak a kopások, hiába sokat futott, jó állapotú a Caravelle

ESP és ülésfűtés is van, a lényeges biztonsági és kényelmi extrák egyaránt szerepelnek

ESP és ülésfűtés is van, a lényeges biztonsági és kényelmi extrák egyaránt szerepelnek

A magas futás előnye a kedvező vételár, bőrkárpitos, hasonló évjáratú Caravelle – és más VW – sincs a piacon. Hátrányként nyilván az állapot és a komolyabb javítástól való félelem említhető, ám ezekkel komoly mértékben nem kell kalkulálni. Az állapot kapcsán ugyanis annak ellenére jókat írhatunk, hogy a 150 ezer kilométer igenis tetten érhető. Ha nagyon fürkésszük, a még gyári bőrözésű, tehát nem manipulált kormánykerék küllőinél, illetve a váltógombon felfedezhető némi, egyáltalán nem vészes mértékű kopás, a pedálgumik újszerű állapota viszont azt mutatja, hogy vélhetően autópályán futott ilyen sokat a Caravelle. Tegyük hozzá: Franciaországban, ahol az itthon megszokottnál is komolyabban betartatott a 130 km/órás maximum, azaz az üzem mindenképp kímélős lehetett, hiszen 130-nál még hatodik fokozatban higgadt, 2600 1/perc főtengelyfordulattal duruzsol a 2,5-ös TDI. A szerviztől való félelem eloszlatásaként pedig jó tudni, hogy a PD TDI motorok rákfenéjének számító kettős tömegű lendkereket most, már itthon cserélték, azaz komoly rizikót nem tartalmaz a hajtáslánc. Nem titkolt, hogy hamarosan fékbetéteket és tárcsákat kell majd cserélni, vezetés közben ez érezhető is, a pedál kicsit mélyen fog.

Óriási és az utastérhez hasonlóan minőségien kárpitozott a teljes szélességű, küszöbmentes nyíláson keresztül pakolható csomagtér

Óriási és az utastérhez hasonlóan minőségien kárpitozott a teljes szélességű, küszöbmentes nyíláson keresztül pakolható csomagtér

2009-es Volkswagen Caravelle 2.5 TDI alkatrészárai

 

Olajszűrő 680 Ft − Vasco
Első féktárcsa 13 530 Ft/db − Zimermann
Első fékbetét 10 225 Ft − Remsa
Hátsó lengéscsillapító 13 335 Ft/oldal − Alko
Kuplungszett 70 250 Ft Sachs tárcsa+szerkezet,
13 570 Ft Luk kinyomócsapágy

Forrás: ZS+U Kft 

Egy Caravelle rendszerint ugyanarról szól, mint a kerékpározás: a szabadidő tartalmas eltöltéséről

Egy Caravelle rendszerint ugyanarról szól, mint a kerékpározás: a szabadidő tartalmas eltöltéséről

A méretes, 5,29 méter hosszú furgont hajtani egyébként nem komoly kihívás. Magas üléspozíciójából minden irányba jó a kilátás, farát tolatóradar segít érezni, ami azért ilyen hossznál nagyon jól jön. Méretes, elektromos és fűthető külső tükreiben gyakorlatilag minden látható, s a 13 méteres fordulókör is egészen baráti ilyen dimenziókkal. A vezetői pozíció kényelmes, a kezelőszervek (kormány, 6 fokozatú joystick-karos váltó) személyautósan könnyűek, de a vezetés azért igényel egy minimális, akár fél nap alatt begyakorolható kisbuszos rutint. A motorról tudni kell, hogy öthengeres, ezért hangja kissé furcsa orgánumú, rezonanciája azonban a négyhengeres PD egységekhez képest szerény. A 130 lóerős – 2,5-ös alapverziójának számító – kivitel menetdinamikai értékei papíron és a valóságban sem letaglózók, a 100 km/órára gyorsulás 15,3 másodperc, a végsebesség 168 km/óra. Ez az autó azonban nem gyorsulgatásra, száguldásra van, élete 99,9 százalékában még ezen értékeket sem autózhatják ki belőle. Vajon van apuka, aki vadulna, amikor családját viszi a kényelmes autóban? Vajon van sofőr, aki száguldana féltett, áttételesen kenyéradó utasaival? Aligha, ha azonban sietni kell – például a reptérre –, azért azt is lehet, érzésre nem lomha, csak nem kirobbanó a vezetett Caravelle. Fogyasztása tűrhető, a vegyes érték 7,8, a városi 10,3 l/100 km − higgadt sofőrrel ilyesmi értékek tarthatók is.

Komoly mutatványok lehetségesek a kulcsról is nyitható, elektromos mozgatású tolóajtóval. Az árnyékolófüggöny az oldalablakba vágott nyitható részt fedve szúnyoghálóként is szolgál, lehet szellőztetni, nem fog méhecske csapódni a hátra ültetett gyerek arcába Komoly mutatványok lehetségesek a kulcsról is nyitható, elektromos mozgatású tolóajtóval. Az árnyékolófüggöny az oldalablakba vágott nyitható részt fedve szúnyoghálóként is szolgál, lehet szellőztetni, nem fog méhecske csapódni a hátra ültetett gyerek arcába Komoly mutatványok lehetségesek a kulcsról is nyitható, elektromos mozgatású tolóajtóval. Az árnyékolófüggöny az oldalablakba vágott nyitható részt fedve szúnyoghálóként is szolgál, lehet szellőztetni, nem fog méhecske csapódni a hátra ültetett gyerek arcába

Komoly mutatványok lehetségesek a kulcsról is nyitható, elektromos mozgatású tolóajtóval. Az árnyékolófüggöny az oldalablakba vágott nyitható részt fedve szúnyoghálóként is szolgál, lehet szellőztetni, nem fog méhecske csapódni a hátra ültetett gyerek arcába

Tiszta a motortér, a 2,5 literes TDI nem hangos, de hangját meg kell szokni

Tiszta a motortér, a 2,5 literes TDI nem hangos, de hangját meg kell szokni

Ha egy frissítés ugyan is el is választja a legújabb kiadástól, a kifejezetten gazdag ellátmányú, kívülről abszolút újszerű megjelenésű, sérülésmentes múltú, utasterével is jó állapotú Caravelle praktikussága ellenére is reprezentatív. Ugyanúgy kelthet jó benyomást egy nagyobb családról, mint egy induló vállalkozásról is. Ára az újkorijának vagy egy mai hasonló példányénak kevesebb mint fele: 6 199 000 forint. Ennyiért újonnan csak jóval kisebb és szerényebb kivitelű nyolcülésesek lennének választhatók, de a vételár a hasonló korú, ám szerényebb ellátmányú konkurensekkel összevetve is jónak mondható. További vevőcsábító, hogy az Autó Néró Római  20 százalék befizetésétől tartós bérletre is kínálja autóit, így a Caravelle-t is, ezáltal családi költségvetést vagy vállalkozást is jól lehet rá alapozni, hiszen maga az autó valóban meggyőző és tetszetős.

Forrás : www.autonavigator.hu

Méretek

Hosszúság: 5,29 m
Szélesség: 1,9 m
Magasság: 1,96 m
Saját tömeg: 1980 kg
Össztömeg: 3000 kg
Tengelytáv: 3400 mm
Karosszéria-kivitel: kombi

Motor és váltó

Motor: Dízel üzemű
Motorosztály: EURO 3/4
Hengerűrtartalom: 2460 cm³
Hengerek/szelepek száma: 5/10
Sebességváltó: manuális - 6 fokozatú
Nyomaték: 340 Nm 2000 1/min-nél
Teljesítmény: 96 kW (131 LE) 3500 1/min-nél

Menetteljesítmény

Végsebesség: 168 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra: 15,3 s
Gyári vegyes fogyasztás: 7,8 l/100km

Árak

Tesztmodell ára : 6 199 000 Ft

A baleset Új-Mexikóban történt, az egyik legritkábban lakott amerikai tagállamban. A 6 méter magas telefonpóznák igen ritkás során kívül közel s távol semmi sem akadályozta az autózást a sík terepen, a nőnek mégis sikerült olyan ügyefogyottan vezetnie, hogy nekiütközött az egyik vaskos dúcnak, méghozzá jókora erővel, mert a pózna megroppant.

Az autó használhatatlanná vált, a nő kórházba került, de csupán megfigyelésre elővigyázatosságból, sérülései nem súlyosak. A rendőrség értetlenül áll az eset előtt, mivel se forgalom, se tereptárgy, se állat nem zavarta a nőt a vezetésben.


Forrás: MTI

Az összes traffipax az utakon...

Ezen a héten Európa mintegy 27 országában fokozott sebesség-ellenőrzést tartanak a rendőrök. A kampányt a TISPOL (European Traffic Police Network) szervezi. Európa-szerte hétfőtől vasárnapig (azaz április 16-tól 22-ig) tartanak az ellenőrzések, az egyes országok azonban önállóan választják ki azokat a napokat, amikor a saját ellenőrzéseiket végrehajtják - figyelmeztet a rendőrség.

Magyarországon keddtől csütörtökig számíthatunk az átlagosnál aktívabb rendőri ellenőrzésekre. Az akció országos szintű, ennek megfelelően a fővárosban, valamennyi megyében és a gyorsforgalmi útjainkon egyaránt számítani lehet ellenőrzésekre.

A háromnapos akcióban a rendőrség valamennyi működőképes sebességmérő készülékét beveti, az automata és a hagyományosnak tekinthető mobil eszközöket egyaránt. A sebesség-ellenőrzések végrehajtásának első számú oka, hogy Európában a gyorshajtás a közutak "legfőbb gyilkosa,a mely évente 8-10 000 áldozatot követel. Magyarországon átlagosan számítva minden negyedik közúti tragédia hátterében a gyorshajtás áll.

 

Forrás : www.vezess.hu

F1: Schumacher jó képet vág a hibához...

A Mercedes teljesítménye keretbe foglalta a Kínai Nagydíjat: Nico Rosberg megnyerte a futamot, miközben csapattársa, Michael Schumacher a verseny egyetlen kiesője volt. A 13. körig a hétszeres világbajnok a második helyen állt, ám bokszkiállása alatt - valószínűleg a szerelők közötti kommunikációs hiba miatt - nem rögzítették megfelelően a jobb első gumit, így néhány kanyarral később Schumacher kénytelen volt félreállni. "Bocs, srácok, vége van" - közölte a Rosberg győzelme láttán boldognak tűnő Schumacher még az autóból.

"Az első kerék már a bokszból kifelé menet laza volt" - magyarázta később a német. "Nagyon furcsán viselkedett az autó, a 6-os kanyarban füstöt is láttam, ezért úgy döntöttem, nem próbálok visszamenni vele a bokszba, nehogy nagyon megsérüljön. Nincsenek bennem rossz érzések, sajnálom a srácot, aki most biztosan felelősnek érzi magát, de ez a játék része."

"A jó hír, hogy erősek vagyunk. Ausztráliában túlságosan koptattuk a gumikat, aztán Malajziában nem eléggé, valahol a kettő között kell lennie a megoldásnak. Úgy látszik, megtaláltuk ennek a módját. Tudtuk tartani a tempót a mezőny elején, a kiegyensúlyozottságunkkal kapcsolatos kérdéseket megválaszoltuk."

"Remélem, hogy a következő versenyen, Bahreinben is elöl leszek. A gumik szerepe mindig fontos, az időjárási körülmények döntőek lehetnek. Bahrein lényegesen forróbb lesz Kínánál, meglátjuk, hogyan keverednek a kártyák. Jó érzés, hogy a kvalifikáción minden pályán gyorsak vagyunk. Egyre jobban értjük az autót, azt hiszem, lassan minden helyzetre be tudjuk állítani."

Ross Brawn csapatfőnök felszabadultan nyilatkozott a leintés után. "Lenyűgöző volt!" - mondta Brawn. "Meg kell hagyni, féltünk a gumiktól, de Nico tökéletesen használta őket. Tragikus, hogy Michaellel hibáztunk, mert ő is ott lehetett volna az elején. Új kalandot kezdtünk: volt már néhány különleges nap az életemben, de ez is egy olyan."

"Megkönnyebbültem. Minden győzelem különleges, de a nehéz idők után ez különösen az. Nico egészen szuper, szuper munkát végzett. A mérnökök és ő is tudta, hogy mit kell tennie és tökéletesen meg is csinálták." Brawnt a leintés után édesapja hívta telefonon, majd feleségével beszélt.

A Mercedest a futam után egyébként megbüntették Schumacher rossz kerékcseréje miatt, de a stewardok méltányolták, hogy a hétszeres bajnok azonnal félreállt a rosszul rögzített kerékkel, így csak 5000 eurós bírságot szabtak ki veszélyes kiengedés címén.

 

Forrás : www.vezess.hu

F1: Alonso a zavarosban halászna...


A Ferrarinál már pénteken a 10. hely környéki kvalifikációs eredmény valószínűsítettek és ez igazolódott is a szombati időmérőn, miután Felipe Massa a Q3-as továbbjutásról nem sokkal lemaradva a 12. időt autózta, míg Fernando Alonso az utolsó szakaszban a 9. rajthelyet szerezte meg.

"Tudtuk, hogy nehéz lesz az időmérő és így is lett. Sikerült pár ezreddel megelőznöm Vettelt, így bejutottam a Q3-ba. Az autó olyan, amilyen, szóval a helyezés nagyjából megfelel a jelenlegi potenciálnak. Természetesen nem lehetünk elégedettek azzal, hogy egy másodpercre vagyunk a pole-tól, de csak annyit tehetünk, hogy igyekszünk behozni a hátrányt" - mondta a spanyol.

"A rajtrács igazán izgalmas és furcsa, két Mercedes, egy Sauber és egy Lotus az élen. Nekünk nem szabad majd hibázni, mert messze nem a miénk a legjobb autó, de ha hibátlanul dolgozunk, ahogy Ausztráliában és Malajziában is tettük, akkor szép pontmennyiségre gondolhatunk" - magyarázta a csapat hivatalos összefoglalójában Alonso.

A ferraris a BBC-nek beszélve azt is elmondta, hogy cseppet sem bánná, ha vasárnap esne a futamon.

"Minél több a változó, nekünk annál jobb. A kilencedik helyről rajtolok, egy sima futamon pedig csak két pont jár a kilencedik helyen való célba érésért, szóval megéri kockáztatni. A kilencedik helyről nincs sok vesztenivaló, szóval jobb lenne egy őrült futam."

"A Q3-ban a lehető legjobb kört mentem, ami a kilencedik helyre volt jó, szóval nehéz verseny lesz, de azt se feledjük, hogy vasárnaponként az autónk általában jobb, így holnap talán erősebbek lehetünk, de nehéz lesz, tényleg."

Forrás : www.vezess.hu

Sokan félnek a konnektoros kocsiktól...


 

Íme, a legcukibb kispolák...

 

A használt autók között sok érdekesség bújik meg. Ritkaságok, veteránok, házilag tákolt csodák. Mivel a mi kezünk mindig ott matat a piac verőerén, ezért gyakran belefutunk különös találatokba. Ez a mai átütötte az ingerküszöböt, és ezért kötelességünk megosztani a plüssállattá változott Polski adta élményt. Az elborult Fiat 126p hazájában, Lengyelországban keres (vagy már talált) új gazdát.

Jobb híján a fantáziátokra bízzuk, ki és miért kreált pihe-puha szőrgombócot a közkedvelt kisautóból, annyi biztos, hogy ilyen egyedi vas nem jön velünk szembe még egy.

Hirvonen győzött a Portugál-ralin !

 

A 2012-es Portugál-rali vasárnapi programja:

SS17 Silves 1 21.42km
SS18 Santana da Serra 1 31.04km
SS19 Sambro 1 5.08km
Szerviz
SS20 Silves 2 21.42km
SS21 Santana da Serra 2 31.04km
SS22 Sambro 2 5.08km

115,08 versenykilométer marad a csütörtök óta zajló, összességében 434,77 km hosszú 2012-es Portugál-rali zárónapjára. Az eleinte száraz, majd ismét esős pályán zajló zárónapjon már nem maradt nagyobb meglepetés. De a középmezőny megküzdött a helyekért.

A napot 1 perc 12 másodperces előnnyel kezdő Mikko Hirvonen nulla kockázatot vállalva hajtott, csupán 5-6. legjobb volt a szakaszokon, sőt az utolsón már csak a 16. idővel gurult célba. A finn versenyzőnek ez is elég volt, hogy előnyét közel kétpercesre növelve megszerezze első győzelmét a Citroën csapatban. Pályafutása során már 15. alkalommal nyert.


Ezt a sikert azonban remekül jellemezi az adat, hogy Hirvonen az egész verseny alatt egyetlen egy szakaszon sem volt a leggyorsabb. Magát adta, egyenletesen ment.

Azt követően, hogy Sebastien Loeb csütörtökön végleg kiesett, míg a két gyári Ford szombaton búcsúzott egy időre, nagy fölénnyel az élen találta magát. Innentől kezdve semmit sem tett, mint a zivataroktól elázott, saras, csúszós pályán maximálisan csak a célba érkezésre koncentrálva hibamentesen autózott. Meglett az eredménye. Immár ő vezeti a világbajnoki pontversenyt 75 ponttal a 66 pontos Sebastien Loeb előtt.

"Nagyon nehéz verseny volt, - számomra eddig ez volt a "leghosszabb" futam. De most már nagyon jól érzem magam" - nyilatkozott a célban Hirvonen. "Mi pontosan azt tettük, amit kellett. Pénteken nagyon trükkös volt, de összpontosítottam. Megcsináltam magam és a csapat számára. Megérte. Nem volt semmilyen problémánk. Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy a dolgok mentek."

Hirvonen mögött Mads Ostberg szerezte meg a második helyet. A fiatal norvég számára igazán jól alakul ez az év, hiszen Svédországban is dobogóra állhatott. Nemcsak a nagyok elhullásának köszönheti eredményét, de a pályán győzte le Jevgenyij Novikovot.  Nem volt kalandmentes a vasárnap számára, hiszen gyújtásgondok voltak a Fiesta motorjában, de mivel üldözője is küszködött megtartott a második helyet.

"Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel és azzal, ahogy pénteken mentünk (a legsarasabb nap volt - a szerk.), ez végül is egy nagyon jó hétvégét eredményezett számunkra. Nagyon nehéz faladat volt, de egy újabb második helyet szereztünk" - mondta Ostberg. "Mikko ellen nem volt esélyünk, ő irányította a versenyt. Remélem azért valamikor később az évben az első helyet is megszerezhetjük"

Jevgenyij Novikov az előző Mexikó versenyen történt bukást követően, ezúttal végig összeszedetten autózott. Műszaki gondokból azonban kijutott neki, vasárnap a gázbowden hibásodott meg, ami izgalmas pillanatokat eredményezett, miután vagy padlógázzal vagy alapjáraton pörgött a motor.  Az M-Sport privát versenyzője azonban így is megcsípte a harmadik helyet, amely pályafutása legjobbja.

"Nagyon-nagyon régóta várok már erre az eredményre. Fantasztikus a dobogón lenni. Tényleg nagyon boldog vagyok. Megjavítottam a gázt, óvatosnak kellett lennünk, de itt vagyunk" - mondta Novikov.

Petter Solberg vasárnap megelőzte Nasszer Al-Attiyah-t, elhódítva a negyedik helyet, ami igazán nem rossz, ha figyelembe vesszük, hogy a 13. helyről kellet felzárkóznia, miután pénteken kiesett és csak a Rally 2 szabállyal állt vissza. Ha azonban látjuk, hogy nyolcszor is abszolút első időt repesztett, legtöbbet a résztvevők közül, tehát nyerő tempója volt, akkor igazán kár azért a butaságért.

Eredményével drasztikusan felborítja az erősorrendet csapaton belül, hiszen neki, aki minden versenyen sok pontot hozott, összesen 59 egysége van, addig Jari-Matti Latvalának, aki négy futamból háromszor kiesett és ezúttal is csak a power stagen szerzett kettőt, csupán 28. A csapatvezetés biztosan elgondolkodik azon, vajon a megfelelő embert választottak-e az elsőszámú pilótának.


Nasszer Al-Attiyah a vasárnapi első szakaszon elveszítette Solberggel szemben a negyedik helyet, majd az utolsó előtti gyorsaságin defekt miatt a hatodik helyre csúszott, ám power stage-n jól ment, így visszaelőzte Martin Prokopot. Mindketten boldogan mosolyogtak a célban, hiszen mindkettőjüknek ez pályafutásuk eddigi legjobb WRC-s eredménye.

Mögöttük Denis Kuipers végzett a hetedik és az S2000-es Skodával versenyző Sebastien Ogier a nyolcadik helyen. Thiery Neuville is kiesett pénteken, de szombaton időbüntetés mellett visszaállt és végül pontszerzőként végzett, még a zárónap két defektje sem tudta megakadályozni ebben. Az utolsó pontszerző helyen Jari Ketomaa-t találjuk, aki az utolsóelőtti szakaszon előzte meg Peter van Merksteijnt, aki az eltört kardántengely miatt lelassult.

Egyetlen MINI sem került a top10-be. A helyi hős Armindo Araujo versenye hamar elszállt, miután összetörte autóját csütörtökön, a Prodrive-os Patrik Sandell pedig szombaton csúszott vissza a meghibásodott futómű okán. Dani Sordo hat szakaszon is a leggyorsabb volt, de csütörtöki elektromos hiba miatt történt kiállást nem tudta ledolgozni, úgy hogy közben a kipufogóval is voltak gondja és defektje is akadt. A spanyol a power stage megnyerésével szerzett három bónuszponttal vigasztalódhatott.


A 2012-es Portugál-rali végeredménye:

1. Mikko Hirvonen Citroën Total WRT DS3 WRC 4ó 19p 24.3mp M
2. Mads Ostberg Adapta WRT Fiesta RS WRC +1p 51.8mp M
3. Jevgenyij Novikov M-Sport Ford WRT Fiesta RS WRC +3p 25.0mp M
4. Petter Solberg Ford WRT Fiesta RS WRC +3p 47.4mp M
5. Nasser Al-Attiyah Qatar WRT Citroen DS3 WRC +7p 57.6mp M
6. Martin Prokop Czech Ford National Team Fiesta RS WRC +8p 01.0mp
7. Dennis Kuipers M-Sport Ford WRT Fiesta RS WRC +8p 39.1mp
8. Sebastien Ogier VW Motorsport Škoda Fabia S2000 +9p 00.8mp
9. Thierry Neuville Citroën Junior WRT DS3 WRC +10p 29.7mp M
10. Jari Ketomaa Ford Fiesta RS WRC +11p 44.6mp
...
12. Dani Sordo Prodrive WRC Team MINI John Cooper Works WRC +14p 15.5mp
...
14. Jari-Matti Latvala Ford WRT Fiesta RS WRC +18p 54.4mp M

M-gyártó


A Power Stage / SS22 legjobbjai:

1. Dani Sordo 3 pont
2. Jari-Matti Latvala 2 pont
3. Ott Tanak M-Sport 1 pont

A részletes eredményekért kattintson erre a linkre.

A rali-világbajnokság következő versenye az Agentin-rali lesz április utolsó hétvégéjén.

 

Forrás : www.vezess.hu

Hirvonen első citroënes győzelmére hajt

A 2012-es Portugál-rali szombati programja:

SS11 Almodôvar 1 26.22km
SS12 Vascao 1 25.29km
SS13 Loulé 1 22.57km
Szerviz
SS14 Almodôvar 2 26.22km
SS15 Vascao 2 25.29km
SS16 Loulé 2 22.57km
Szerviz

A verseny leghosszabb napja, összesen 148.16 kilométernyi gyorsasági szakasz várt a 2012-es Portugál-rali mezőnyére szombaton. Továbbra is vizes, de az eső elálltával felszáradó pályákon zajlott a verseny.

Mikko Hirvonen őrzi vezető helyét, A Citroën versenyzője gyakorlatilag nulla kockázatot vállalva, lassan teljesítette a mai szakaszokat. Legjobb eredménye egy harmadik volt, de a hat szakaszból háromszor csak ötödik időt autózott. Tehette, hiszen így egy perce fölé növelte előnyét, ez a tempó is elég volt az ellenfelekkel szemben.

A második helyen álló Mads Ostberg és a harmadik Jevgenyij Novikov szerettek volna közelebb kerülni Hirvonenhez, de az egyre száradó pályákon már nem tudtak kockázatos helyzeteket bevállalni, mint korábban a nagyon vizes részeken, így az időkülönbségek sem voltak nagyok. Ráadásul a motortérbe jutó víz miatt gyújtásproblémáik is voltak. Ostberg az utolsó szakaszon még le is lassított, mert furcsa hangokat hallott, kiderült csak a kartervédője szakadt le.


Hirvonen helyzetét segítette, hogy szombaton azok a pilóták voltak a leggyorsabbak, akik már korábban kiesetek és csak időbüntetéssel a "mezőny végére" visszaállva folytathatták, esélytelen helyzetben. Dani Sordo (MINI) nyerte az első és az utolsó szakaszt, míg Petter Solberg (Ford) a közte lévő négy gyorsaságin hozta el az elsőséget. Sordo az összetettben a tizenkettedik, Solberg pedig az ötödik.

Sordónak izgalmas kalandja volt a 14. szakaszon, az autóba dőlt a kipufogófüst, ezért a jobboldali ablakot kiszedte, hogy ő és navigátora kapjanak levegőt. Nem épp ideális helyzet a versenyzéshez.

A Ford norvég versenyzője, aki tegnap csúszott le az útról és esett ki, ma a 13. helyről a 4-ig zárkózott fel, de az utolsó szakasz előtt elment a szervorásegítés az autójában, így Nasszer Al-Attiyah visszaelőzte. A katari 16,4 másodperccel áll előtte, így Solberg holnap vélhetően megpróbálja visszaszerezni a negyedik helyét.

Jari-Matti Latvala, a Ford másik versenyzője is visszaállt a pénteki kiesését követően. Felvette a tempót és második harmadik időket autózott, de a 14. szakaszon addigi munkája semmissé vált, amikor üzemanyag-befecskendezési problémák jelentkeztek a Fiesta WRC-ben. A finn ismét a 16. helyen találta magát, lemaradása már több mint 22 perc.


A Volkswagen Motorsport versenyzője Sebastien Ogier ismét bizonyítja képességeit, hiszen többek között hét WRC-t is megelőzve az abszolút nyolcadik helyen autózik az S2000-es Škoda Fabiával.

Holnap még hat szakasz és 115 versenykilométer vár a mezőnyre, így még bármi megtörténhet. Hirvonen sem tette zsebre még az első helyért járó kupát, aggódik az eső miatt. Az első három nap elhasználta a lágy abroncsokat, holnapra már nem maradt neki, csak kemény. Ostberg és Novikov viszont reménykednek, hogy a záró napon újra esik az eső.

A 2012-es Portugál-rali állása 16/22 szakaszt követően:

1. Mikko Hirvonen, Citroën Total WRT DS3 WRC 2ó 59p 33.6mp M
2. Mads Ostberg, Adapta WRT Fiesta RS WRC +1p 11.9mp M
3. Evgeny Novikov, M-Sport Ford WRT Fiesta RS WRC +1p 41.2mp M
4. Nasser Al-Attiya,h Qatar WRT Citroën DS3 WRC +6p 10.1mp M
5. Petter Solberg, Ford WRT Fiesta RS WRC +6p 26.5mp M
6. Martin Prokop, Czech Ford National Team Fiesta RS WRC +6p 47.5mp
7. Dennis Kuipers, M-Sport Ford WRT Fiesta RS WRC +7p 29.8mp
8. Sebastien Ogier, VW Motorsport Skoda Fabia S2000 +8p 00.2mp
8. Peter van Merksteijn Jr, Citroen DS3 WRC +8p 38.7mp
10. Jari Ketomaa, Ford Fiesta RS WRC +11p 36.7mp

M- gyártó

A részletes eredményekért kattintson erre a linkre.

 

Forrás : www.vezess.hu

Mikko Hirvonen vezeti a versenyt

A Portugál-rali pénteki programja:

SS5 Tavira 1 25,01km
SS6 Alcarias 1 25,15km
SS7 S. Brás de Alportel 1 16,18km
Szerviz
SS8 Tavira 2 25,01km - törölve
SS9 Alcarias 2 25,15km - törölve
SS10 S. Brás de Alportel 2 16,18km - törölve
Szerviz

Hat szakaszt, összesen 132,68 gyorsasági kilométert kellett volna teljesíteni, a Portugál-rali szombati napján a résztvevőknek. A rali-világbajnokság negyedik futamát azonban erősen megtépázta a péntek este megérkezett eső.

A sártengerré változott pályákon szinte nem akadt olyan versenyző, aki ne hibázott volna, volt aki kevéssel megúszta, ám voltak nagy vesztesek is. Az első számú bukta a Ford csapaté, akik elveszítették mindkét autójukat.

A versenyben élen álló Jari-Matti Latvala a nyitó szakaszon a cél előtt eltalált egy sziklát. A bal első kerék hátrabicsaklott, az autó megpördült és lecsúszott az útról. "Elképesztősen csúszott az út és a látási viszonyok sem voltak túl jók. A szikla az íven volt. Nem szerepelt az itinerben, nem tudom, hogyan került oda" - utalt a nézők őrült szokására a finn. "Azt hiszem ilyen nehéz körülmények között még soha nem vezettem."

A szinte sértetlen autó méterekkel lentebb, a bozótban állt meg. A finn próbált segítséget szerezni, de rendőrök nem engedték a nézőknek, hogy segítsenek
Latvala kiesésével az addig második helyen álló Petter Solberg vette át a vezetést, de nem örülhetett túl sokáig, miután ő a hatodik szakaszon járt csapattársához hasonlóan. Nem véletlen, hogy a Ford technikai igazgatója, Christian Loriaux mérgesen nyilatkozott, miután szerinte a versenyzői elherdáltak egy hatalmas lehetőséget.

Ford jelentős ponthátrányban volt a verseny előtt a Citroënnel szemben, amelyből most jócskán faraghatott volna. Sebastien Loeb tegnap este vezetői hiba miatt kiesett a versenyből, miközben Latvala és Solberg az első két helyet foglalta el. "Hatalmas lehetőséget kaptunk és eldobtuk. Kétszer. A bajnokságnak vége volt számunkra teljesen, aztán Sebastien eldobta a versenyét, a pilótáinknak csak nyugodtan kellett volna menniük" - nyilatkozta a szakember az Autosport.com-nak.

"Persze, könnyű mondani, hogy csak az úton kell maradni és biztos vagyok benne, hogy olyan volt az egész, mint régen Indonéziában, de a többi autónknak (privátok - a szerk.) mégis sikerült túlélni." Loriaux hozzátette, hogy a legfájóbb az, hogy biztosak voltak benne, hogy száraz körülmények között Latvala képes lesz legyőzni Loeböt, mert az autó most nagyon gyors.
A Fordok búcsúja nyomán Mikko Hirvonen állt az élre. A Citroën versenyzője a lassan jársz, tovább érsz elvet követve autózott.

"Nagyon ködös és rendkívül saras is volt és el sem lehet képzelni, mennyire lassan hajtottunk. Annyira csúszott, hogy ha csak egyetlen kanyarban nem a megfelelő a tempó, vége a versenynek. Nem kockáztatok" - nyilatkozta még a hetedik szakaszt követően a finn.

Ám mint kiderült, ezzel lezárult a Portugál-rali pénteki napja, miután a pályák versenyzésre alkalmatlan állapotba kerültek a második körre. Volt, ahol komplett folyó keletkezett a szakaszon. Számos autó akadt el a hetes szakaszon, így a szervezők a törlés mellett döntöttek. Elmaradt a 8.,9.,10. szakasz és más útvonalon indultak vissza a versenyzők. Csakhogy ez sem ment egyszerűen, mert számos versenyző nem tudott eljutni a tankoló zónáig, így terepjárókkal igyekeztek mindenkinek benzint juttatni és visszaterelni őket a szervizparkba.
Mindez pedig újabb eséllyel kecsegteti a Ford-csapatot, amelynek autói holnap visszaállnak a versenybe. A három törölt szakaszért nem kapnak darabonként öt perces büntetést, így a hátralévő két napban lehet esélyük, hogy a konstruktőrök között sok pontot szerezzenek. Most ebben a kiírásban hatodik és hetedik helyen várják a folytatást.

Mikko Hirvonen pedig megszerezheti első citroënes győzelmét, ha továbbra is képes megfontoltan hajtani. Igaz, ehhez biztosan lesz egy két szavuk az őt üldöző privát versenyzőknek, aki előtt hihetetlen esély sejlik fel, hogy vb-futamot nyerjenek. 

Az összetett versenyben Jevgenyij Novikov a második és Mads Ostberg a harmadik, mindketten Ford Fiesta WRC-vel indulnak. Hozzájuk hasonlóan remekel Patrik Sandell is, aki második MINI-s versenyén a negyedik helyen áll.

Sajnálhatja a Prodrive is, hogy tegnap a második szakasz után elektronikai hiba miatt kiesett Dani Sordo. A spanyol, aki ma jelentős büntetéssel állt vissza, nagyon gyors volt. Mindhárom szakaszt megnyerte és így a 31. helyről a 13. helyig zárkózott fel. Volt olyan szakasz, ahol több mint egy percet adott a versenyben vezető Hirvonennek, persze ebben nagy szerepe volt annak, hogy kiesése miatt ő rajtolt elsőként, ami egyébként rossz lett volna, de az eső miatt épp előnyre változott a helyzet. Összességében a hátránya azonban még mindig tetemes 8 perc 45 másodperc.

A Portugál-rali állása 7(10) / 22 szakaszt követően:

1. Mikko Hirvonen, Citroën Total WRT DS3 WRC 1ó 20p 01,7mp M
2. Jevgenyij Novikov, M-Sport Ford WRT Fiesta RS WRC +36,3mp M
3. Mads Ostberg, Adapta WRT Fiesta RS WRC +41,8mp M
4. Patrik Sandell Prodrive WRC Team MINI John Cooper Works WRC +3p 7,2mp
5. Martin Prokop, Czech Ford National Team Fiesta RS WRC +3p 25,8mp
6. Nasszer Al-Attijah, Qatar WRT Citroën DS3 WRC +3p 46,9mp M
7. Peter van Merksteijn Jr, Citroën DS3 WRC +3p 50,8mp
8. Dennis Kuipers, M-Sport Ford WRT Fiesta RS WRC +4p 41,1mp
9. Sebastien Ogier, VW Motorsport Škoda Fabia S2000 +5p 45,1mp
10. Jari Ketomaa, Ford Fiesta RS WRC +5p 52,3mp

A részletes eredményeket megtalálja erre a linkre kattintva.

A Portugál-rali holnap újabb hat szakasszal folytatódik.

Forrás : www.vezess.hu

Vettelt megtorpedózták, Alonso hihetetlen győzelmet aratott

Gondolta volna bárki is, hogy Ferrari-győzelmet hoz az F1-szezon második versenye Sepangban? És azt, hogy Alonso mögött a Sauber-pilóta Perez végez másodikként? És azt, hogy Vettel nullázik? Meglepetéshegyek, összeesküvés-elmélet, Massa bajban.

Megjött az eső, és borította a papírformát

Megjött az eső, és borította a papírformát

Nem kevés meglepetést hozott az F1-szezon második versenye, a Maláj Nagydíjon nagyjából csak az nem volt váratlan, hogy vizes pályán kezdődött a futam, majd akkora eső zúdult Sepangra, hogy félbe is kellett szakítani a száguldást. Később aztán elállt, az ideális ív pedig annyira felszáradt, hogy az extrém esős és az intermediate abroncsok után a slick gumik is előkerültek. És ahogy egy esős menet során bármi megtörténhet − meg is történt.

Nekik sikerült

Nekik sikerült

A pole-ból ugye Hamilton indult, mellőle meg mclarenes csapattársa, az évadnyitó Ausztrál GP-n győztes Button. A rajtból különösebb bonyodalom nélkül jött el a társaság, hogy 9 kör elteltével − kényszerű − pihenőre vonuljon, s csak egy óra múlva folytathassa a vívást. Ami a dobogós helyeket illeti, voltaképp a boxban dőlt el minden: a Ferrari és a Sauber taktikusan és hibátlanul dolgozott, a McLaren bezzeg hibázott. Alonso köszönt mindent, és hihetetlen sikert aratott egy olyan autóval, amellyel normál körülmények között az ötödik helynél nem juthatott volna előrébb. Perez zseniálisan vezetett, s élete legjobb eredményét ünnepelhette érthetően széles vigyorral, de feltűnően Hamilton sem szomorkodott a második pole-ból másodjára is harmadik pozíció okán.

- Bravó Szerdzsó, köszi, hogy nem előztél meg. Ja, és kéne valaki Felipe helyett, vállalod? − Oké, Fernando, de néha azért én is nyerhetek majd? − Néha igen

- Bravó Szerdzsó, köszi, hogy nem előztél meg. Ja, és kéne valaki Felipe helyett, vállalod? − Oké, Fernando, de néha azért én is nyerhetek majd? − Néha igen

A bevezetőben említett összeesküvés-elmélet pedig így szól: a Sauber gyorsabbnak tűnt a Ferrarinál, Perez megelőzhette volna Alonsót, de nem tette, mert ő válthatja Massát a maranellóaiknál... A felek persze tagadták, de nem zörög a haraszt, ha. Massa különben újfent blamált, több szót nem érdemel a bénázása.

A többiek? Webber megint negyedik lett, mint Melbourne-ben is, viszont olyan is rég volt, úgy másfél éve, hogy előrébb állna a Red Bull kétszeres világbajnok címvédőjénél. Márpedig előrébb áll, hiszen Vettel nullázott! A negyedik helyen autózott, amikor a lekörözött Karthikeyan nekiment, a dühöngő, az indiait a verseny utáni nyilatkozatában "lemazsolázó" Vettel defektes kerékkel pedig ki- és visszacsúszott. Karthikeyan barátunk egy másik világbajnokkal is "végzett", abban az afférban mondjuk nem ő, hanem Button volt a láma, aki elmérte a tempót, lekoccolta az elképesztően lassú HRT-t, s noha folytatni tudta, pont nélkül kulloghatott haza.

A Maláj Nagydíj (56 kör) végeredménye

  1. Alonso (spanyol, Ferrari) 2:44:51.812 ó
  2. Perez (mexikói, Sauber) + 2.263 mp
  3. Hamilton (brit, McLaren) + 14.591
  4. Webber (ausztrál, Red Bull) + 17.688
  5. Räikkönen (finn, Lotus) + 29.456
  6. Senna (brazil, Williams) + 37.667
  7. Di Resta (brit, Force India) + 44.412
  8. Vergne (francia, Toro Rosso) + 46.985
  9. Hülkenberg (német, Force India) + 47.892
  10. Schumacher (német, Mercedes) + 49.996
  11. Vettel (német, Red Bull) + 1:15.527 p
  12. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) + 1:16.828
  13. Rosberg (német, Mercedes) + 1:18.593
  14. Button (brit, McLaren) + 1:19.719
  15. Massa (brazil, Ferrari) + 1:37.319
  16. Petrov (orosz, Caterham) + 1 kör
  17. Glock (német, Marussia) + 1 kör
  18. Kovalainen (finn, Caterham) + 1 kör
  19. Maldonado (venezuelai, Williams) + 2 kör
  20. Pic (francia, Marussia) + 2 kör
  21. Karthikeyan (indiai, HRT) + 2 kör
  22. De la Rosa (spanyol, HRT) + 2 kör

Kiesett

  • Kobajasi (japán, Sauber) 46. kör
  • Grosjean (francia, Lotus) 3. kör

Leggyorsabb kör

Räikkönen, 1:40.722 (53. kör)

Räikkönen a tizedik kockából startolva ötödik lett, amúgy megfutotta a verseny leggyorsabb körét, a másik Lotusszal Grosjean ismét idejekorán feladta. Schumacherrel ütközött, akinek szintén nem sok babér termett azután, hogy az időmérőn parádés harmadik időt repesztett − az egyetlen pontocska aligha vigasztalja őt és a versenytempóban még igen gyatra Mercedest (a másik AMG-vel Rosberg sokadik lett).

Az egy dolog, hogy a Sauber (balra) elképesztően gyors, de mi történt a McLarennel és a Red Bullal? Főleg utóbbi (jobbra) küszködése volt látványos. Sebaj, a semleges szurkolóknak az idei eddig sokkal szórakoztatóbb az egyhangú tavalyi szezonnál Az egy dolog, hogy a Sauber (balra) elképesztően gyors, de mi történt a McLarennel és a Red Bullal? Főleg utóbbi (jobbra) küszködése volt látványos. Sebaj, a semleges szurkolóknak az idei eddig sokkal szórakoztatóbb az egyhangú tavalyi szezonnál Az egy dolog, hogy a Sauber (balra) elképesztően gyors, de mi történt a McLarennel és a Red Bullal? Főleg utóbbi (jobbra) küszködése volt látványos. Sebaj, a semleges szurkolóknak az idei eddig sokkal szórakoztatóbb az egyhangú tavalyi szezonnál

Az egy dolog, hogy a Sauber (balra) elképesztően gyors, de mi történt a McLarennel és a Red Bullal? Főleg utóbbi (jobbra) küszködése volt látványos. Sebaj, a semleges szurkolóknak az idei eddig sokkal szórakoztatóbb az egyhangú tavalyi szezonnál

A hatodik Senna bizonyította a Williams potenciálját, kollégáját, Maldonadót viszont üldözi a balszerencse (Ausztráliában az utolsó, most az utolsó előtti körben esett ki). Mindkét Force India a Top10-ben zárt, az újonc Vergne máris begyűjtötte első pontjait a Toro Rossóval.

Az egyéni összetettben Alonso ugrott az élre, míg a konstruktőri bajnokságban a McLaren picit növelte előnyét a Red Bullal szemben, a Ferrari pedig feljött harmadiknak. Az egyszemélyes Ferrari. Folytatás Kínában, április 15-én.

A hiába mexikói, mindenki által − olaszosan − csak szerdzsózott Sergio Perez mindössze 22 éves, a száguldó cirkuszban a második évét futja a Ferrari-motoros Sauberrel. Pályafutása huszadik versenyén először végzett dobogót érő pozícióban, eddig legjobbja egy hetedik hely volt a tavalyi Brit Nagydíjról. Sikere egyben csapata, a svájci Sauber fennállásának is a legjobb eredménye függetlenként

A hiába mexikói, mindenki által − olaszosan − csak szerdzsózott Sergio Perez mindössze 22 éves, a száguldó cirkuszban a második évét futja a Ferrari-motoros Sauberrel. Pályafutása huszadik versenyén először végzett dobogót érő pozícióban, eddig legjobbja egy hetedik hely volt a tavalyi Brit Nagydíjról. Sikere egyben csapata, a svájci Sauber fennállásának is a legjobb eredménye függetlenként.

Az egyéni vb állása

  1. Alonso 35 pont
  2. Hamilton 30
  3. Button 25
  4. Webber 24
  5. Perez 22
  6. Vettel 18
  7. Räikkönen 16
  8. Kobajasi 8
  9. Senna 8
  10. Di Resta 7
  11. Vergne 4
  12. Ricciardo 2
  13. Hülkenberg 2
  14. Schumacher 1

A konstruktőri vb állása

  1. McLaren 55 pont
  2. Red Bull 42
  3. Ferrari 35
  4. Sauber 30
  5. Lotus 16
  6. Force India 9
  7. Williams 8
  8. Toro Rosso 6
  9. Mercedes 1

 

 

Forrás : www.autonavigator.hu

Szerző : Kántor István

Keresés